Jóváhagyta a WHO a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását

Egy egészségügyi dolgozó tart a kezében egy adag Sinopharm koronavírus vakcinát Limában, Peruban. / fotó: © Reuters

Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását – jelentették be Genfben, a szervezet székhelyén.

A WHO első alkalommal hagyta jóvá olyan oltóanyag használatát, amelyet nem nyugati gyógyszercég fejlesztett ki a koronavírus ellen. Korábban kínai vakcinát még nem engedélyezett a WHO vészhelyzeti alkalmazásra semmiféle más fertőző betegség ellen sem.

A Sinopharm-vakcinát már több százmillió embernek beadták az utóbbi hetekben Kínában és kétoldalú megállapodások alapján a világ más részein is. A WHO jóváhagyása jelzés a nemzeti egészségügyi hatóságoknak az oltóanyag biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozóan, illetve ez a lépés lehetővé teszi azt is, hogy a Sinopharm-vakcina használható legyen a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX-programban is. A WHO egy tisztségviselője a pénteki bejelentés után elmondta: a kínai gyógyszercég máris jelezte, hogy kész jelentős mértékben hozzájárulni a vakcinaelosztó programhoz.

A WHO eddig a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen által előállított készítményt, illetve legutóbb a múlt héten a Moderna gyógyszergyártó oltóanyagát hagyta jóvá.

A WHO április 26-án kezdte áttekinteni a Sinopharm-vakcinával kapcsolatos legújabb adatokat. A szervezet döntése különösen összetett és időigényes volt, főként amiatt, hogy a Sinopharmot előzőleg nem vetették alá sem európai, sem amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság szigorú vizsgálatának.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezérigazgatója pénteki tájékoztatóján elmondta: a 18 év feletti korosztály számára két dózis beadása ajánlott az elölt vírust tartalmazó Sinopharm-oltóanyagból két-három hét különbséggel.

A WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) a hét elején tette közzé véleményét a Sinopharm-vakcinával kapcsolatban. Közlésük szerint – a klinikai vizsgálatok harmadik fázisának adatai alapján – az oltóanyag két dózisának beadása után 78,1 százalékos hatékonyság várható, és “nagy biztonsággal” kijelenthető, hogy a vakcina védelmet nyújt a 18-59 közötti korosztálynak. Ugyanakkor a SAGE azt is kiemelte, hogy “kevésbé lehet bízni” abban, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos a 60 év feletti korosztály számára, és nagyon kevés információ áll rendelkezésre az esetleges súlyos mellékhatások előfordulásáról ebben a korosztályban. Korábban a Sinopharm vállalat 79,3 százalékos hatékonyságot ígért.

A kínai gyártó nem tette közzé a klinikai vizsgálatok utolsó fázisának eredményeit, ezért a WHO ezeknek a – nagyrészt az Egyesült Arab Emírségekből származó – adatoknak a részletes pótlását kérte.

A WHO közölte: jövő hétre várható a döntés az ugyancsak kínai Sinovac-vakcina vészhelyzeti engedélyezéséről.

via MTI 

 

Korábbi bejegyzésünk a témában: 

WHO: A kínai vakcinák már májusban, az orosz pedig júniusban kaphat engedélyt