Ivánon folytatódik a Nemzeti Vágta előfutamainak sorozata

Archív felvételünkön a 2015-ben rendezett soproni előfutam / Fotó: Leczovics Zsolt

Július 2-án ismét a Győr-Moson-Sopron megyei Ivánra érkezik az Elővágták sora, ahol sokféle színes kísérőprogrammal fűszerezve derül ki, mely települések mérkőzhetnek meg egymással a budapesti Nemzeti Vágta döntőjében.

Az Ivánon 2. alkalommal megrendezésre kerülő programsorozaton az ünnepélyes megnyitót követően, a kishuszár és felnőtt előfutamokra kerül sor. Ezután solymász, csikós és lovastorna bemutató szórakoztatja a közönséget. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is lesz légtornász műsor, retro disco, valamint a látványos pusztaötös bemutatóra is sor kerül. A bátrabbak a rendezvény ideje alatt kipróbálhatják akár a bikarodeót is.

Az idei évben további érdekesség, hogy a helyszínre látogat Széchenyi Krisztián, táncművész is. A Nemzeti Vágta Jótékonysági Sztárfutamának indulója többféleképp is kötődik a községhez: a helyi lovardában készül a budapesti megmérettetésre, és Iván biztosítja a művésznek idén azt a lovat is, amellyel versenyezni fog az októberi rendezvényen. A táncművész látogatása, azonban nem csak ennek köszönhető, hanem a településen található Széchenyi kastély és ezáltal a család és a község múltbéli kapcsolata is szerepet kap majd szombaton. Mindezek mellett pedig, Krisztián idén az Iváni Vágta futamában is részt vesz.

Az izgalmas és hagyományteremtő műsorokat követően, a döntő előtt az Iváni Lóbarátok lovaival a Németh Ménes hajtását is megtekinthetik az érdeklődők. 18 órától pedig az Iváni Vágta döntő futamain szurkolhatnak a helyszínre látogatók kedvenc lovasaiknak. Itt kiderül, hogy kik képviselhetik a településüket, az október 1-jén és 2-án megrendezésre kerülő budapesti versenyen.

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!