Ismét színpadon a soproni Heyoka Talk!

Heyoka Talk

Három éve, egy baráti társaságból alakult a soproni Heyoka Talk zenekar, akik hamarosan újra hazai pályán lépnek majd színpadra, mégpedig a Bugócsigában, ahol egy igazi Ska/Alternatív rock buli keretében igyekeznek majd szórakoztatni a közönséget. A Heyoka Talk egy igazi örömzenei társaság, akik heti próbákkal, folyamatos ötletelgetésekkel formálgatják a repertoárjukat, ami nem mellesleg egyre nagyobb népszerűségnek örvend a közönség soraiban. Mint azt a csapattól megtudtuk, a tavalyi évben már négy koncertet adtak a városban – többek között a Pál utcai fiúk vendégeként is a Hangárban – de most újra színpadra lépnek, hogy egy őrületes estét varázsoljanak a szórakozni vágyóknak. A helyi zenekarról a legfrissebb hír, hogy a terveik között szerepel egy 10-12 számos hanganyag stúdió felvétele is, ami talán ősszel meg is valósul és amit sokan várnak már, hiszen igazi hiánypótló zenei anyag az, amit ők játszanak. Ha pedig valakinek nincs ideje kivárni a zenei anyag kézzelfogható megjelenését, nos nekik sem kell elkeseredniük, hiszen a csapat mindenkit sok szeretettel vár március 25.-én a soproni Búgócsigában, ahol a SKA BANZÁJ bulin budapesti és szombathelyi barátaikkal tolják majd az örömzenét! Bulira fel fiatalok és örök fiatalok, találkozzunk a helyszínen! 

 

 

Egy kis “kóstoló” a soproni csapatról: