Ismét közösen álltak ki a soproni pedagógusok

Az oktatás helyzete hónapok óta forró téma a magyar közéletben. A kormányzat által beterjesztett javaslatokat számos pedagógus, illetve őket képviselő szervezet kritizálja. Sopronban pénteken is csatlakoztak az országos sztrájkfelhíváshoz.

Sopronban március 15-én, szerdán este fáklyás demonstrációt tartottak a Belvárosban a Sopron és környéke Pedagógus-összefogás tagjai közel  négyszáz résztvevővel, pénteken pedig több iskolából csatlakoztak tanárok az országos sztrájkfelhíváshoz. A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, valamint a Széchenyi István Gimnázium tanárai álltak bele ebbe a legnagyobb számban; ők aznapi első órájukat nem tartották meg. Reggel 8 előtt egy közös fotóra gyűltek össze a Széchenyi téren, hogy ezzel is kifejezzék összetartásukat és együttműködésüket. Előkerült a kockás zászló is, ami a tiltakozások egyik szimbóluma.

A pedagógusok remélik, hogy tiltakozásaikkal előbb vagy utóbb célt érnek: a kormányzat felfigyel követeléseikre, és az oktatás átalakítását velük érdemben együttműködve kezdi el – figyelembe véve a pedagógusok és a gyerekek hosszú távú érdekeit.

 

 

Kapcsolódó bejegyzésünk: 

 

Pedagógusok, diákok, szimpatizánsok demonstráltak Sopronban!