Ismét éles a Fertő tavi projekt kivitelezési pályázata

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

Ismét kiírásra került a korábban, mondjuk úgy “technikai okok” miatt visszavont Fertő tavi közbeszerzési eljárás, amire 2022. január 20-ig tehetnek pályázatot azok, akik megfelelnek a kiírás szerinti elvárásoknak. A beruházás mértékét ellenzők a közelmúltban – december közepén –  részsikerként könyvelték el azt, hogy a pályázat visszavonásra került, azonban a hivatalos indoklás szerint arra lehet következtetni, hogy az nem az ő táboruknak és támogató  szervezeteiknek a  “nyomása” miatt volt, hanem azért, mert olyan sok kérdés érkezett a pályázat kiírójához a potenciális pályázóktól, hogy azokat gyorsított eljárásban nem tudták volna megválaszolni. Most viszont újra nyitott a lehetőség, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit (SFTFN) Zrt. várja a kivitelezők jelentkezését.

Látványterv a Fertő tavi projektről. / forrás: cyberpress.hu archívum – Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit (SFTFN) Zrt.

Az ajánlattételi határidő, mint azt írtuk 2022. január 20-a, amelyre olyan  cégek jelentkezését várják, akiknek az elmúlt három lezárt üzleti évben építési beruházásból legalább nettó 26,5 milliárd forint árbevétele származott. A győztes vállalkozásnak 36 hónap alatt kell végeznie a kivitelezéssel a Natura 2000 besorolású területen. Mint az olvasható a kiírásban, a II. ütem keretében a Fertő tó partján lévő Sopron-Fertő Vízitelep környezetének fejlesztése, az ország legnagyobb vidéki turisztikai fejlesztéseként, 100%-os kormányzati támogatással valósul meg. A beruházás célja, hogy a korábbi vízitelep területének kibővítésével magas színvonalú, közösségi célú turisztikai vonzerőt jelentsen a helyi, a hazai és a külföldi látogatók számára egyaránt. A fejlesztés részeként közösségi terek jönnek létre, emellett szálláshelyek és vendéglátóipari helyek létesülnek, strand és vízisport lehetőségek épülnek majd.

Látványterv a Fertő tavi projektről. / forrás: cyberpress.hu archívum – Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit (SFTFN) Zrt.

Ha böngésszük a pályázati kiírást, akkor megtudhatjuk – mi a teljesség igénye nélkül szemezgettünk –  hogy miről szól ez az építési, kivitelezési projekt:

  • A Rákos patak felett meglévő gyalogos és közmű híd bontása és új közúti és gyalogos híd építése.
  • A 01164/8, a 01164/12 és a 01164/20 hrsz. számú ingatlanokon bekötőút, feltáróút, autóbusz megállóhely, kerékpárút, járda, parkolóhelyek és híd építése, valamint gyalogos átkelőhelyek kijelölése.
  • A strand (kültéri fitnesszel) és kiszolgáló valamint szolgáltató, vendéglátó rendeltetésű szabadonálló beépítésű építmény építse, ideértve 200 fő befogadására alkalmas, 300 adagos főzőkonyhával rendelkező étterem és látogatóközpont kialakítása is.
  • Két motel kialakítása szabadonálló beépítéssel, földszint és egy emeleti szinttel, egy 1490 m2 és egy 1593 m2 hasznos alapterülettel.
  • Egy 682 m2 hasznos alapterületű vízisport épület kialakítása.
  • Egy 3638 m2 alapterületű és 2556 m2 vízfelületű rozsdamentes medence technológiával készülő medencék és kapcsolódó uszodagépészet kialakítása illetve egy egyszintes fürdőház épület kialakítása 131 m2 hasznos alapterülettel.
  • Strand pavilonok kialakítása, egyenként 72 m2 hasznos alapterülettel, összesen 12117 m2 hasznos alapterülettel.
  • A 01164/18 hrsz. számú ingatlanon a kemping területén 1 db 1014 m2 hasznos alapterületű fogadóépület, 1 db 1224 m2 hasznos alapterületű kiszolgáló épület és 37 db bungaló rendeltetésű építmény építése.
  • A 01164/15 hrsz számú ingatlanon vitorlás klub rendeltetésű építmény kialakítása 1951 m2 hasznos alapterülettel.
  • A 01164/17 hrsz. számú ingatlanon 1501 m2 hasznos alapterületű sportközpont és 2 db üzemi épület rendeltetésű építmények kialakítása. (x
  • A 01164/2, 01164/3 01164/4, 01164/5, 01164/6, 01164/8 és 01164/20 hrsz ingatlanok közműellátásának kiépítése, ideértve az EON fogyasztói pontok kialakítását is a közzétett műszaki tartalommal.
  • A 01164/6 hrsz. ingatlanon elhelyezkedő 26 üdülőház kialakítása összesen 3419,93 m2 hasznos alapterülettel.
  • A 01164/4 hrsz. ingatlanon ökocentrum kialakítása, pinceszint + földszint + 1. emelet.
  • Egy 7 szintes kilátó építése.
  • A 01164/2 hrsz. ingatlanon monolit vasbeton szálloda kialakítása; pinceszint, földszint, I. emelet és II. emelet szintekkel, 6734,75 m2 hasznos alapterülettel, 95 szobával és 300 adagos főzőkonyhával.
A lagúna kialakításának állapota 2021. szeptemberében a sajtóbejárás alkalmával. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
A partszakasz kialakításának állapota 2021. szeptemberében a sajtóbejárás alkalmával. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A teljes projektről illetve annak elemeiről és a beruházás egyes elemeit kifogásoló szervezetek álláspontjairól és megmozdulásairól már többször készítettünk bejegyzést az olvasóinknak, így annak eldöntését, hogy ki melyik oldal álláspontját érzi magáénak azt most is meghagyjuk az olvasóinknak. Az azonban tény, hogy míg a szomszédos Ausztriában a Fertő part turisztikai célú beépítése nem igazán lépi át senkinek az ingerküszöbét, addig a magyar oldal fejlesztése elképesztő hullamákot gerjeszt. Az is tény, hogy az ellenzők sem a fejlesztés és a korszerűsítés ellen vannak, hanem leginkább a szálloda, a partra épülő apartmanházak illetve a szabadidős tevékenység céljából tervezett sportpályákat kifogásolják, illetve mint az a demonstrációkon kiderült, az élővilág veszélyeztetését érzik igazán sarkalatos pontnak.

A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület közös demonstrációja (tiltakozása)  Sopronban 2021. december 12.-én a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Zrt. irodája előtt. / fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

Ha egyébként arra gondolunk, hogy milyen körülmények uralkodtak a magyar partszakaszon “STRAND” címszó alatt, illetve hogy milyen iszapfürdő várta ott a fürdőzőket, abban megegyezhetünk, hogy valóban korszerűtlen volt és amolyan vissza az időben jellegű érzése volt az embernek, amelynek persze meg volt a maga varázsa, de egyáltalán nem volt XXI. századi. Most a tervek szerint egy kulturált parkolóval ellátott, fürdőmedencékkel kiegészített strandfürdő van készülőben, ahol játszóterek és egyéb kiszolgáló- és vendéglátóhelyek épülnek a kor követelményeinek megfelelően. A szálloda – amely egyébként egy kieső részen lesz –  az apartmanházak ( nagyjából a cölöpházak helyén ), az Ökocentrum, a kilátó, a kikötők illetve a másik oldalon a sportpályák, a vitorlásklubnak helyet adó építmény vagy éppen a már szinte teljesen kialakított lagúna pedig olyan projektelemek, amelyek színesebbé és mondjuk úgy csábítóbbá teszik a magyar strandot, ami egyben akár turisztikai fellendülést is hozhat a térségnek az egyéb oktatási és sportolási lehetőségek kínálatán túl.

A strandon kialakításra kerülő medencék látványterve. / forrás: cyberpress.hu archívum – Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit (SFTFN) Zrt.

 

A projekt folyamatban van, hiszen a tereprendezés, a feltöltés és az iszapkotrás a lagúna kialakítás folyamatos. Az építési és szakhatósági engedélyekkel a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit (SFTFN) Zrt. rendelkezik, így sikeres pályázó esetén hamarosan elkezdődhet majd a látványosabb elemek építése is, azonban az,  hogy mi állampolgárok birtokba vehessük a strandot, az még nagy valószínűséggel sajnos évek kérdése.