Ingyenes WIFI-hozzáférési pont létesül Sopronkövesden is!

Az Európai Bizottság kihirdette WiFi4EU finanszírozási programjának pályázati eredményeit, amely szerint mintegy 2800 európai helység, köztük 41 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat, 15 további magyar település pedig  várólistára került – közölte az uniós bizottság pénteken. Azt a remek hírt, hogy térségünkben Sopronkövesd is nyertesek kötött van, azt már mi tesszük hozzá. 

 

Mariya Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős európai biztos sajtótájékoztatóján elmondta, a program keretében egy-egy önkormányzat 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt kap, hogy a közösségi élet színterein – könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken – internetkapcsolatot tudjon kiépíteni.

Tájékoztatása szerint az Európai Unió 2020-ig összesen 120 millió eurót biztosít az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk – közölte.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a következő két évben további három pályázati felhívást hirdetnek meg a WiFi4EU kezdeményezés keretében. A következő felhívást 2019 elején teszik közzé.

 

A teljes lista – országonkénti bontásban – IDE KATTINTVA érhető el !