Ilyen lenne a helyreállított papréti ortodox zsinagóga

Forrás: E-építés portál

A soproni városvezetés megbízásából elkészültek és benyújtásra kerültek a hatósághoz azok a tervek, melyekből kiderül, hogyan képzelik el a leromlott állapotú ortodox zsinagóga felújítását. Ha pénz is áll a házhoz, elég lesz csak a fiókból előhúzni a terveket.

Szinte napra pontosan egy éve tartottak sajtótájékoztatót a soproni városházán a helyi zsinagógák sorsával kapcsolatban. Korabeli tudósításunkból kiderül, az épület teljeskörű felújításának tervezésére elkülönítették a forrást, melynek egyik eredményét most már láthatjuk is. Beszámolónk idézi az elhangzottakat:

“nagyon jó lenne, ha visszakapná eredeti patináját, fényét, amire most remény nyílhat.”

A Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2022. december 1-én építési engedélykérelmet nyújtott be a műemlék zsinagóga épületének felújítására és bővítésére. Az E-építési portálon megjelent hirdetmény alapján a Paprét 12-14. szám alatti volt zsinagóga épületének felújításán, többcélú rendezvény és kiállítóterem kialakításán dolgozik a városvezetés. A tervdokumentáción Fekete Szilárd okleveles építészmérnök nevét olvashatjuk, aki a soproni A2 Építésziroda vezető tervezője, s több helyi meghatározó középület megújításban is maradandót alkotott.

Forrás: E-építés portál

Az is kiderül a hirdetményből, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal, mint eljáró hatóság megadta az építési engedélyt, számos pontban hívva fel a figyelmet a műemlékvédelmi szempontokra. A különleges értékkel bíró ingatlan kapcsán így a leendő kivitelezés közben kutatói megfigyelés szükséges a bima (tóraolvasásra készített lépcsős emelvény) eredeti helyének meghatározásához, valamint a majdan alkalmazott színek, anyagok, szerkezetek, szerelvények a hivatallal előzetesen, szükség szerint mintadarab bemutatása mellett egyeztetendő. Egyebek mellett a földmunkák mellé folyamatos régészeti megfigyelést rendeltek el, továbbá az eredeti héber feliratok és homlokzati kőelemek restaurálására a megadott engedély nem vonatkozik, azokra külön festő- és kőrestaurátori engedélyt kell kérni. Az építési engedély négy évig hatályos.

A csatolt helyszínrajzból kiderül, a bővítés egy negyven négyzetméteres mosdó helyiség kialakítását jelenti. Ezáltal közel négy százalékkal növekedne az ingatlan beépítettsége, valamint az udvari felületek burkolásával negyvenöt százalékra csökkenne a zöldterület aránya.

A hánytatott sorsú ortodox zsinagóga felújítását hosszú ideje várjuk, de a látványtervek alapján ígéretes és a hely funkciójához méltó megújulás várható.

Forrás: E-építés portál

Hogy a felújítás időben mikor tudna megvalósulni, arra nem lehet ígéretet tenni. Saját forrásból ilyen léptékű munkát a város nem tud finanszírozni, és ismereteink szerint nincs is ilyen költségsor elkülönítve a helyi költségvetésében. Azonban ez nem eredményezi azt, hogy a fejlesztési terveket ne kellene kidolgozni. Az önkormányzati szektorra rálátó forrásunk szerint felkészültséget takar a soproni városvezetés hozzáállása. Engedélyes tervek birtokában ugyanis hatékonyabban tudnak lobbizni az országgyűlési képviselők címzett támogatás megszerzéséért.

A sikeres forrásszerzést követően egy jól előkészített projekt gyorsabban el is indítható.

Forrás: E-építés portál

Szemléltetésképp egy korábbi fotóval mutatjuk, milyen állapotban van mostanság a zsinagóga:

Fotó: cyberpress.hu

 

Előzmény:

Megújul az Ó-Zsinagóga Ispotály épülete és tervek készülnek a papréti Zsinagóga felújítására is 

Megújul az Ó-Zsinagóga Ispotály épülete és tervek készülnek a papréti Zsinagóga felújítására is