Hivatalosan is elindult a kerékpáros szezon

Fotó: cybepress.hu / archívum

Immár több mint hatszáz kerékpárosbarát szolgáltató található a Kerékpárosbarát applikációbanHivatalosan is elindult az idei kerékpáros szezon: egyre több biciklis indul útnak szervezett és egyéni keretek között is. A kerékpáros szezon a tömegek számára minden évben húsvét környékén kezdődik, és noha idén április elején az időjárás nem volt túl kegyes a biciklisekhez, egyre többen vágnak neki kerékpárral az utaknak.

A jó idő beköszöntével ez a szám még inkább gyarapodni fog.A tavasz nem csak a nagy gyalogtúrázások, de a kerékpáros szezon kezdete is, ezért az utakon egyre több a biciklis, amire mind az autósoknak, mind pedig maguknak a kerékpárosoknak is fel kell készülniük. Aki autóba ül, számíthat arra, hogy oda kell figyelnie a kerékpárosokra, és előzéskor be kell tartania a másfél méteres távolságot. De a bicikliseknek is itt az ideje, hogy a kerékpárokat átvizsgálják és felszereljék a forgalomban való biztonságos és szabályos közlekedéshez szükséges kiegészítőkkel.„Főleg a kezdő bicikliseknek kell jobban odafigyelnie. Akik még rutintalanok, azoknak érdemes olyan útvonalakat választani, amelyek kerékpárutak vagy kijelölt kerékpáros útvonalak, és ki vannak táblázva. Az autósoknak ilyenkor több türelemre van szükségük, de kérjük, hogy minden esetben figyeljenek oda a másfél méteres ívben való kikerülésre előzéskor” – kéri Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) elnöke.Az autósoknak és a bicikliseknek is fokozott figyelem ajánlottA szakember szerint örvendetes az a tendencia, ami most már észrevehető, azaz hogy egyre inkább odafigyelnek az autósok a kerékpárosokra.„Egyértelmű javulás figyelhető meg a közlekedési morál tekintetében, bár tavasszal mindig van ebben egy kis visszaesés, ilyenkorra ugyanis az autósok elszoknak attól, hogy kerékpárosokkal találkozhatnak az utakon. Ezért is ajánlott a fokozott körültekintés és óvatosság nem csak az autósok, de a kerékpárosok részéről is. Minden biciklisnek ajánlott egy frissítő tavaszi szerviz, amikor ellenőrzik, hogy rendesen fognak-e a fékek és világítanak-e a lámpák. Ajánlott ilyenkor az egész biciklit átnézni egy kicsit” – tette hozzá az elnök.Mind a kezdő, mind pedig a rutinos kerékpárosok számára jól jöhet ilyenkor a MAKETUSZ Kerékpárosbarát applikációja, amely mindamellett, hogy ingyenes, nem csak a kerékpáros útvonalakat és bringaparkokat tartalmazza, de a vendéglátóhelyeket, szálláshelyeket, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat is. Az applikációt egyre többen használják a tavasz beköszöntével, így a felhasználói bejelentéseknek köszönhetően folyamatosan frissül és bővül a szolgáltatások és aktuális információk listája.Kerékpárosbarát: több mint hatszáz szolgáltató„Immár több mint hatszáz kerékpárosbarát szolgáltatót tartalmaz az applikáció, ahol térségtől függően is tudnak útvonalakat találni a segítségével. Az alkalmazás elsősorban egy pont-gyűjtemény, ahol a szolgáltatókon túl további nagyon hasznos információkkal is szolgálunk a bringásoknak úgy, mint vízvételi helyek, szervizpontok, közmosdók, kerékpárboltok vagy épp pihenőhelyek. Ezeket a pontokat természetesen be is lehet jelenteni az alkalmazáson keresztül. Ennek köszönhetően egyfajta közösségi alkalmazásként is működik a Kerékpárosbarát app” – fejtette ki Pénzes Erzsébet, aki azt is hozzátette, a kerékpáros szezon indulásával a MAKETUSZ programjai is elindulnak – így a Tekerj a zöldbe és a Ringsorozat program is-, amelyekről az érdeklődők a szervezet honlapján tájékozódhatnak.A felhasználók különböző, a hazai útvonal hálózatot megjelenítő alaptérképek, és térképrétegek közül választhatnak. Az egyes rétegek más-más plusz információval egészítik ki az alaptérképet, például a hőtérkép réteggel megnézhetjük, hogy az egyes kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások. A tavaly ősszel útjára indult applikáció egyre nagyobb népszerűségnek örvend, immár több mint húszezren töltötték le, ezzel párhuzamosan pedig a bejelentések száma is növekedésnek indult.Kiemelten biciklisbarát úticél: a Fertő tóA MAKETUSZ a közelmúltban a Bringamánia társszervezésében a Fertő tó környékére szervezett biciklitúrával nyitotta meg az idei kerékpárosszezont.„Ennek a különleges bringatúrának az volt a célja, hogy megmutassuk a térségben működő a kerékpárosbarát szolgáltatókat, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelniük ahhoz, hogy kerékpárosbarát szolgáltatókká váljanak.

A Fertő tó térsége kiemelt abból a szempontból, hogy itt különösen sok az ilyen szolgáltató, csak ezen a környéken 35-40 szolgáltatót jegyzünk az applikáción belül.”A klasszikus szervizpontok, pihenőhelyek és vízvételi helyek mellett egyéb attrakciók is várják ezen a környéken a bringásokat.

A térségben 60 vendéglátóhelyet és éttermet tartalmaz az applikáció, ezen belül különösen kedvelt szolgáltatók is vannak, ilyen többek között a Rozália Vendégház, ahol a vendégek több mint 70 százaléka kerékpáros, a Gránátos Étterem és a Rabensteiner Panzió, aminek az üzemeltetője már a kilencvenes évek óta kerékpárosbarát. Sok vendéglátóhely szervizként is működik és van ahol a szobákban is tárolhatják a biciklit a vendégek, de olyan is van, ahol erre külön tárolóhelyiséget biztosítanak. A Tornácos Hotel egy háromcsillagos jól felszerelt hotel, ám itt is működik a kerékpárosbarát szemléletmód. Összességében elmondható, hogy bárki a pénztárcájához mérten találhat olyan szállást, ami biciklisbarát. A Mexikópusztai Betérő pedig egy valódi oázis a betérő biciklisek számára, de a Szentkői Sörfőzde is, ami egy viszonylag friss hely és folyamatosan fejlesztik a kerékpárosok igényeinek megfelelően.”A kerékpárosbarát szálláshely címhez az egyes vendéglátóhelyeknek több kritérium szerint is meg kell felelniük. Ilyen kritérium például a külső kulacstöltési lehetőség, a bicikli biztonságos tárolása, a kerékpáros információs anyagok vagy az alap szervízcsomag megléte. A Fertő tó igazi bringás paradicsom: igen népszerű célpont a biciklisek számára, a kiadós, többnapos körnek számos kisgyermekes család is nekivág, ráadásul rengeteg érdekes pihenési, étkezési lehetőséget tartogat mindamellett, hogy tekerés közben a tájban is lehet gyönyörködni.

Nyitókép: cyberpress.hu archívum