Győzelemmel mutatkozott be az SC Sopron csapata!

SC Sopron - Király SE / Felkészülési mérkőzés 2022. 07.09. / fotó: Leczovics Zsolt / SC Sopron

Hazai pályán játszotta le első felkészülési mérkőzését a “Megyei I. osztályra” készülő SC Sopron felnőtt kerete, amely összecsapáson hazai győzelem született. Az újjászülető csapat – amelyhez új tulajdonosként érkezett a Caola Zrt. illetve Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata is – már két hete dolgozik együtt Bücs Zsolt vezetőedző irányításával és intenzíven készül a bajnoki szezonra. A piros-fehérek összességében uralták a szombathelyi csapat elleni találkozót, szép támadásokat vezettek és több játékos is szép megmozdulásokkal jelezte, hogy bizony érdemes lesz rá odafigyelni az őszi szezon során. A szezonkezdet előtt még több mérkőzés is vár a fiúkra, amelyeken remélhetőleg kialakul majd a kezdőcsapat is. 

SC Sopron – Király SE / Felkészülési mérkőzés 2022. 07.09. / fotó: Leczovics Zsolt / SC Sopron

 

SC Sopron-Király SE 5-0 (3-0)

Soproni Városi Stadion

2022.07.09. -10.00

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Gólszerzők: Kovács A., Antal, Kovács O., Bokán Zs., Illés B.

******

SC Sopron:

I. félidő: Luisser – Fendrik, Bokor, Herrich, Balogh F., Kovács O., Kovács A., Kalász, Bokán, Baumgartner, Antal.

II. félidő: Kovács D. – Fendrik, Bokor, Bokán, Antal, Magas B., Magas M., Illés B., Honfi, Németh E., Csonka.

Vezetőedző: Bücs Zsolt

Király SE:

I. félidő: Horváth Al. – Takács D., Kiss K., Sásdi, Vigh P. – Kalmár, Auer, Nyári – Kovács A., Halmosi, Németh G

II. félidő: Horváth Al. – Takács K., Auer, Reseterits, Vargyas – Márfy, Tamás B. – Baranyai k., Verasztó, Kudron – Csákvári Zs.

Vezetőedző: Hegyi László

 

Bücs Zsolt vezetőedző (SC Sopron): – Örülök a győzelemnek, voltak biztató jelek, viszont látszott a csapaton a fáradtság, hiszen kemény két héten vagyunk túl! Dolgozunk tovább!

Hegyi László vezetőedző (Király SE): – Ez a mérkőzés elsősorban arról szólt, hogy a fiatalok megfelelő játékpercekhez jussanak. Volt elképzelés a játékunkban, de sokat kapkodtunk, ezért a kivitelezés nem sikerült úgy, ahogyan azt elterveztük.

 

SC Sopron – Király SE / Felkészülési mérkőzés 2022. 07.09. / fotó: Leczovics Zsolt / SC Sopron

 

 

 

 

via: SC Sopron / Király SE