Győr-Moson-Sopron megye is csatlakozott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által működtetett megyei bűnmegelőzési hálózathoz

Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád-Csanád megyék után jött Győr-Moson-Sopron.

A megyei bűnmegelőzési hálózat létrehozása és kiépítése a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak – az általa megalkotott és a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia 2022–2023. évekre vonatkozó intézkedési tervéről szóló 1878/2021. (XII. 6.) Korm. határozatban foglalt – kiemelt stratégiai célja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bűnmegelőzési Tanács (a továbbiakban: megyei tanács) 2022. október 26. napján széleskörű társadalmi összefogással alakult meg Győrben. A megyei tanács elnöke dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke; társelnökei Dr. Varga Péter r. dandártábornok mb. Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány és Németh Zoltán Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke.

A Tanács tagjai:

  • Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal;
  • Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal;
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály;
  • Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége;
  • Nyugat-Dunántúli Regionális Kríziskezelő Ambulancia, “Lehetőség Családoknak 2005” Alapítvány;
  • Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület;
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet;
  • Család- és Gyermekjóléti Központ;
  • Széchenyi István Egyetem;
  • Sopron és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat;
  • Győri Tankerületi Központ;
  • Soproni Tankerületi Központ;
  • Győri Szakképzési Centrum;
  • Soproni Szakképzési Centrum;
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Központ és
  •  Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség

képviselői.

A megyei tanács évente legalább négy alkalommal fog ülésezni. Az ünnepélyes alakuló ülésen a megyei tanács tagjai elfogadták az ügyrendet, illetve összegezték, melyek azok az erőforrások, amelyek felhasználásával a jövőben kialakítandó megyei stratégia feladatait a leghatékonyabban meg lehet valósítani.

A megyei tanács megalakulásával a bűnmegelőzési tevékenység helyi szinten is megjelenik, amely jelentősen növelheti a lakosság szubjektív biztonságérzetét. A megyei tanács a megyei bűnmegelőzésben érintett szereplők megszólításával, a helyi szintű stratégia kidolgozásával, a megyei bűnmegelőzési programok koordinálásával járul hozzá a bűnmegelőzési feladatok hatékony végrehajtásához. A jövőben a bűnmegelőzési feladatokat szinergiába helyező intézkedések véghezvitelére, szolgáltató és stratégiai szemlélet kialakítására, valamint a bűnmegelőzés helyi szereplőinek összefogását erősítő kezdeményezés megvalósítására nyílik lehetőség.