Gyanúsítás: heti 2-3 csomagot vihetett haza az osztrák posta kézbesítője

Illusztráció / Forrás: archívum

Csomagok sokaságát nem juttatta el a címzetteknek a mattersburgi járásban található lajtaszentmiklósi (Neudörfl) postai elosztóközpontból a feladattal megbízott kézbesítő. A rendőrség házkutatását követően tett beismerő vallomást.

Egy 54 éves magyar férfit gyanúsítanak azzal, hogy 2021 novembere óta több csomagot sem kézbesített. Az elsődleges adatgyűjtés eredményeképp a járási nyomozók 16 darab csomagot találtak meg, ezek mobiltelefonokat, dohányárukat, kávét tartalmaztak.

Április 26-án kedden a feltételezett elkövetőt munkahelyére menet állították meg a rendőrök. Járművét és a Bécsújhely környéki lakását átvizsgálva tucatnyi csomagot foglaltak le az egyenruhások. A kihallgatása során a gyanúsított együttműködést mutatott. Elmondta, 2020-tól kezdődően hetente 2-3-szor tulajdonított el csomagokat. Ezeknek egy része még az eredeti csomagolásban volt, másik felüket a férfi 42 éves élettársával együtt használta.

Az ellopott mennyiségre tekintettel időbe fog telni míg az osztrák posta felméri és felkutatja a küldeményeket. A csomagkézbesítőt elbocsátották, szabadlábon védekezhet. Az okozott kár ötszámjegyű euró tartományba esik.

 

via bvz.at