Folyamatban a belvárosi homlokzatok megújítása

Fotó: cyberpress.hu

A Modern Városok Program keretében 25 állami, önkormányzati és egyházi műemlék épület homlokzata újul meg, a kivitelezés 2018. októbere óta folyamatosan zajlik. Az 1 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás újabb állomása Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának épülete.

Fotó: cyberpress.hu

A történelmi belváros felújításával összhangban a városmag jelentős épületei is megújulnak. Ahogyan az korábban elhangzott, minden esetben az ingatlan állapotának megfelelő kezelést alkalmaznak. Megújul a teljes utcai homlokzat, felújítják a homlokzati nyílászáró szerkezeteket és kőfelületeket, javítják a vakolatokat és a lábazatok felújítását különböző technológiájú szigetelés is követi. A Fő tér 1. alatti Polgármesteri Hivatal esetében február 18-án, kedden kezdték meg a homlokzati állványok kiépítését. A kormányzati programban szereplő külső megújulás mellett Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata tavaly szeptemberben közbeszerzési felhívást jelentetett meg a Városháza tetőszerkezetének felújítási munkáira. Ez a keleti és északi épületszárnyak beázásának megszüntetése miatt indokolt, a tetőfedés és a bádogos szerkezet kicserélésével. A vállalkozó feladata továbbá az átázott deszkák kiváltása, és a szigetelő anyagok beépítése is.

Fotó: cyberpress.hu

A Fő tér 5. szám alatti Megyeháza épülete már átesett a felújításon, annak állványzatára pedig kreatív módon az épület mását feszítették ki molinó formájában. A városkép meghatározó látványossága éjjel és nappal is tündököl, erről ide kattintva nézhetnek meg képgalériát. Sem az előzőekben, sem most sem járhat a kivitelezés a szükséges mértékűnél nagyobb korlátozással, az épületek megközelítése folyamatosan biztosított. A korszakos fejlődést biztosító Modern Városok Program belvárosi programelemének megindításakor 2020. márciusi befejezési dátummal terveztek.

Fotó: cyberpress.hu