Film- és könyvbemutatóval ünnepelt a GYSEV a vasutasnapon

A 72. Vasutasnap alkalmából csütörtök délelőtt rendezték meg a GYSEV Zrt. központi ünnepségét.

A vasúttársaság számára különleges az idei év, hiszen a GYSEV 2022-ben ünnepli alapítása 150 éves évfordulóját. A vasutasnapi rendezvényen elhangzott: idén GYSEV150 logó, sütijegy és GYSEV150 desszertek, GYSEV150 emlékmozdony és alkalmi postabélyeg is emlékezteti az utazóközönséget kerek évfordulóra, rövidesen pedig teátrumvonatok közlekednek Győrből és Sopronból Szombathelyre.

A vasutasnapon Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta: a körülöttünk zajló események, a klímaváltozás, a járványok, a háború, és az átalakult energiapiac mind-mind abba az irányba mutatnak, hogy egyértelműen a villamosított, kötött pályás, fenntartható közlekedésé a jövő, mind az áru- mind pedig a személyszállításban. A GYSEV rendkívül fontos szerepet tölt be az ország közlekedésében, a kormány pedig a jövőben is fontos fejlesztéseket tervez a GYSEV hálózatán. A tervek szerint a Sopron – Budapest és a Szombathely – Budapest InterCity-forgalmak lebonyolításához vadonatúj, korszerű alacsonypadlós klimatizált villamos motorvonatok szerezhet be a vasúttársaság. További fontos projekt a Kőszeg – Szombathely vonal villamosítása, valamint a zalaszentiváni deltavágány megépítése.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszönetet mondott a cégcsoport munkatársainak a színvonalas munkájukért, kérve, hogy a jövőben is hasonló elhivatottsággal dolgozzanak a társaság fejlődéséért.

A vasutasnapi ünnepségen láthatta először a közönség a GYSEV történetét feldolgozó kisfilmet, valamint „A Győr-Sopron-Ebenfurti vasút képes kronológiája” című kötetet. A könyv szerzője, Tóth Sándor, illetve Kövesdi Szilárd, a GYSEV elnök-vezérigazgatója dedikálta az első példányt, amelyet átadtak Vitézy Dávidnak.

A könyv, amely rengeteg térképpel, fotóval, kordokumentummal illusztrálva csaknem 350 oldalon mutatja be a rendkívül színes, nehézségekben és sikerekben is gazdag GYSEV-történelmet, július 11-től lesz megvásárolható a GYSEV webáruházában.

A 72. Vasutasnap alkalmából kitüntetéseket, elismeréseket is átadtak a GYSEV cégcsoport munkatársainak.

A GYSEV Zrt. Központi Vasutasnapi Ünnepségén az alábbi munkatársak kaptak kitüntetéseket:

Baross Gábor-díj:

Boda János, a GYSEV CARGO Zrt. vezérigazgatója

 

A Közlekedésért Érdemérem kitüntetés:

Kovács Zoltán, segédvezénylő GYSEV Zrt., Személyszállítás Koordináció

 

Miniszteri Elismerő Oklevél:

Mosóczi Andrea, nemzetközi kapcsolatok vezető

Seregély Olivér, kertészeti művezető

 

„A GYSEV Zrt. szolgálatáért” kitüntetés arany fokozata:

Baán Jenő Villamos üzemirányító
Balogh Ferenc Mozdonyvezető
Gombkötő Gyula Mobil kocsivizsgáló
Ikker Tibor Pályavasúti igazgató
Mikó Vilmos Építési művezető
Orbán István Forgalmi vonalirányító
Zsellér Attila Vezető jegyvizsgáló

 

 

Elnöki dicséret (GYSEV Zrt.):

Bekovics János Vonali tolatásvezető
Beretzky Zoltán Kereskedelmi irányító
Bilki Katalin Költségelszámoló
Dénes Zsuzsanna Humán fejlesztés vezető
 

Fodorné Simon Andrea

 

Menedzsmenttámogatási kiemelt szakértő

Glatz János Munkavezető
Halvax László Számviteli kiemelt szakértő
Juhász Hajnalka Ügyfélkapcsolati koordinátor
Kenessei Károly Személyszállítási koordinátor
Dr. Korényi Sarolta Jogtanácsos
Markó Zoltán Forgalmi koordinátor
Mayer Tibor Pályavasúti kiemelt szakértő
Menyhártné Bindes Viola Közbeszerzési szakértő
Padutsch József Rendszerfejlesztő
Pusztai Olga Mária Projekt kiemelt szakértő
Szarjas Tímea Vendéglátás vezető
Szer László Vasútépítő szakmunkás
Vörös Krisztián Mozdonyvezető

 

 

Vezérigazgatói dicséret (GYSEV Zrt.):

Andrási Gergő Vezető jegyvizsgáló
Baranyai Péter Pályamester
Beck Domonkos Belső ellenőr
Dávid Béla Üzembiztonsági kiemelt szakértő
Gyenge Zoltán Személyszállítási szakelőadó
Hanik János Hidász szakmunkás
Horváth Endre Anyaggazdálkodó
Horváth Zoltán Eszköznyilvántartási koordinátor
Kertész Ákos Mozdonyvezető
Menyhárt Béla Vonali tolatásvezető
Nagy Gábor Vonali tolatásvezető
Polgár Judit Humán kiemelt szakértő
Práznek Zsolt Járműkarbantartási művezető
Székely István Főrendelkező forgalmi szolgálattevő
Tompos Sándor Kiemelt távközlő műszerész
Vörös Géza Vasútépítő szakmunkás

 

 

Vezérigazgatói dicséret (GYSEV CARGO Zrt.):

Balázsné Dancsecs Rita Határképviselő
Bencsik János Határképviselő
Bokán Ernő László Szállító-, rakodómunkás
Háberlné Horváth Mária Kereskedelmi operátor
Horváth Tamás Árufuvarozási fődiszpécser
Szabóné Csécs Katalin Ügyfélkapcsolati koordinátor