Fertőrákosi sikerek a Kőfejtő Kupa idei versenyén!

Ha augusztus, akkor Kőfejtő Kupa a Fertőrákosi Lövészklubban és ez idén sem volt ez másként. Igaz, ennyire közel még nem voltunk egy kapitális csúszáshoz, de az időjárás végül megkegyelmezett nekünk! – számol be a népszerű sporteseményről Fekete Zsolt elnök.

 

Az egyesület elnöke beszámolójában elmondta: A szokásos családias hangulatban kezdtünk, hiszen a reggeli 08:00 órás megnyitóra még nem érkezett meg minden résztvevő,  de aztán gyorsan benépesültek a lőállások, hiszen Écs, Bakonyszentlászló és Baja csapata is befutott.  Az  éleslövészet  zökkenőmentesen zajlott és örömteli, hogy igazán remek eredmények születtek. A Fertőrákosi Önkormányzat támogatásából vásárolt minőségi fegyvereknek hála, a mi versenyzőink is fel tudják már venni a versenyt a komoly ellenfelekkel szemben, hiszen itt két megye legjobbjai gyűlnek egybe, akik az országos versenyeken is leteszik névjegyüket. A tavalyi csapatgyőzelem után új vándorserleget kellett beállítanunk a trófeák közé, hiszen a régi a korábbi három egymást követő győzelem után végleg lehorgonyzott a mi klubunknál. Mivel a vendégeknek gondot okozott a csapatösszeállítás egy korosztályban, így abban a korosztályban mi is visszaléptettük versenyzőnket egyéni versenyre, ezzel is eleget téve a Fair Play szellemének. Köszönöm mindenkinek a részvételt, kiemelve persze saját egyesületünk tagjainak a segítségnyújtását és persze a remek teljesítményüket, igazán büszke vagyok mindenkire! Külön gratulálnom kell a fiataloknak a versenyen nyújtott teljesítményükért!  Jó látni, ahogy fejlődnek. Dániel eddigi egyeduralkodói helye kicsit billeg, hiszen Levi már csipkedi a bajszát. Légpuskával meg is tréfálta, és légpisztolyból is ott van a nyakán. Csak így tovább fiúk! A másik Dániel pedig a nyaralásból hazaérve alig esett ki a kocsiból, letekert kerékpárral 10 km-t, befeküdt a lőállásba és ugyanolyan eredménnyel zárt, mint legjobbunk Szalai Péter ! Ez azért figyelemre méltó, mert Dániel a közelmúltban kezdett el foglalkozni a lövészettel.  Nagy reményeket fűzök hozzá standardban is, de jár a dicséret mindenkinek! Hajrá Fertőrákos!

A Fertőrákosi Lövészklub eredményei a korosztályok sorrendjében:

Ifjúsági-junior leány korcsoport:
Légpuska : 1, Garád Tímea 151 kör
Légpisztoly : 1, Garád Tímea 169
Sportpisztoly: 1, Garád Tímea 173
Ifjúsági-junior fiú korcsoport:
Légpuska : 1, Levi Toth 164 2, Dániel Lehota 160
Légpisztoly : 1, Dániel Lehota 176 2, Levi Toth 173
Sportpisztoly: 1, Dániel Lehota 185 2, Levi Toth 144
Felnőtt nő korcsoport:
Légpisztoly : 1, Jázmin Rosenacker 182
Sportpisztoly: 1, Jázmin Rosenacker 186
Sportpuska 50 m nyílt irányzék: 2, Böröndi Cintia 159
Standardpuska 50 m zárt irányzék: 2, Böröndi Cintia 178
Felnőtt férfi korcsoport:
Sportpisztoly: 2, Fekete Zsolt 177
Sportpuska 50 m nyílt irányzék: 2, Szalai Péter 171
3, Jagadics Dániel 171
Standardpuska 50 m zárt irányzék:
1, Szalai Péter 193
Csapatverseny:
1, Fertőrákos 702
2, Vízügyi Lövészklub Baja 657
2, Szentlászló Lövészklub 588
Az FLK  alábbi összetételben állt fel a versenyen:
Légpisztoly Ifjúsági-junior fiú: Dániel Lehota
Légpisztoly felnőtt nő : Jázmin Rosenacker
Légpisztoly felnőtt férfi : Fekete Zsolt
Sportpisztoly : Jázmin Rosenacker
A Fair Play érdekében Garád Tímea most egyéniben szerepelt.

Szeretném megköszönni Polgármester úrnak és az Önkormányzatnak a támogatásukat, itt igaz a szlogen, nélkülük ez nem jöhetett volna létre! Az elmúlt években nyújtott anyagi segítségüknek köszönhető, hogy versenyzőink tudásuknak megfelelő technikai eszközökkel vehetik fel a versenyt ellenfeleikkel, ami mára már látványos javulást eredményez. Köszönöm Kertész István szakosztályvezető úrnak az előkészítés és lebonyolítás során végzett munkáját, Kertész Istvánnénak a finom falatokat, Fekete Zsoltnak,  Fekete Péternek,   Keresztény Nándornak  a háttérmunkákat, a Casino Sopronnak a  támogatását, és mindenkinek, aki odatette magát munkában, hogy elkészüljünk időre! A versenyzők étkeztetését a Mithrász vendéglőben oldottuk meg. – fejezte ki köszönetét a klubelnök.
—–