Ezekkel az új feltételekkel marad a Volánbusz Sopronban!

Illusztráció / cyberpress.hu

Mondhatni papírforma szerint alakult Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati kiírása, melyet a helyi közösségi közlekedés mint közszolgáltatás biztosítására írtak ki korábban. A felhívásra két szolgáltató jelentkezett, ám a tendert egyedüli érvényes ajánlatával a Volánbusz Zrt. nyerte el. A következő hónaptól a 2030-as év végéig, további öt év opciós joggal a jelenlegi közszolgáltatóval kíván tovább dolgozni a város, ám a szerződésben foglaltak szerint teljesítési feltételekkel és elvárt kritérium szerinti minőség biztosításával kell a soproni utasokat szállítaniuk.

Még a soproni közgyűlés tagjai döntöttek arról tavaly szeptemberben, hogy új pályázati lehetőséget írnak ki a helyi tömegközlekedési feladatok ellátására. A városvezetés hosszútávban gondolkodik, biztosítva ezzel az új buszok beszerzésének lehetőségét, mely a szolgáltató számára is kiszámítható üzemeltetési környezetet jelent. Az ajánlatkérői feltételrendszerről és az elvárásokról ide kattintva írtunk részletesen.

Határidőre két társaság nyújtotta be pályázatát, mindkét vállalat megfelelt a kiírás azon szempontjának, hogy soproni székhellyel vagy telephellyel rendelkezik. Az eredeti ajánlattételi határidőt 2021. április 30-ára módosították, így a tervezettel szemben nem év elejétől hanem július 1-től keresték az új szolgáltatót.

Ennek ismeretében a Blaguss Agora Hungary Kft. által benyújtott pályázatot eredménytelennek nyilvánította az önkormányzat, hiszen a közszolgáltatás ellátást a társaság csak 2022. január 1-ével vállalta volna, ami nem felel meg a kiírás elvárásának. A határozati javaslatot tartalmazó előterjesztés nem tartalmazza a Blaguss Agora ajánlatának számszaki részleteit, így nem tudhatjuk meg azt sem, hogy finanszírozási oldalról milyen ajánlattal állhatott elő az osztrák többségi tulajdonnal bíró társaság.

Nem maradt más, mint a felhívásnak minden szempontból eleget tevő Volánbusz Közlekedési Zrt. ajánlata, aki a legelőnyösebb pályázatot adta a soproni városvezetésnek. Az egyik legfontosabb szempontrendszer ebben a menetrendi km-re vetített ár, mely 279,4 Ft / km-t jelent. A Volánbusz beszámolója szerint az alacsonypadlós, vagy alacsony belépésű autóbuszaik száma 96%, járműparkjuk 10 darab Euro 3, 5 db Euro 4, 5 db Euro 5, és 6 db EEV környezetvédelmi besorolásba tartozó járművet foglal magába.

A döntést dr. Farkas Ciprián polgármester hozta meg május 31-én egy személyben, a járványügyi veszélyhelyzet adta törvényi felhatalmazás miatt. A szerződés értelmében 2021. július 1-től 2030. december 31-ig határozott időszakra ismét a Volánbusz Zrt. látja el a soproni helyi járatos autóbuszközlekedést. A Volánbusz alvállalkozót éves futásteljesítményének 40%-ig vonhat be. A bevételek a közszolgáltatót illetik, ám a működési költségekről is neki kell gondoskodnia. Az állami normatív támogatást az önkormányzat is kiegészíti, a negyedéves beszámolókat követően teljesítik a pénzügyi tranzakciót.

Illusztráció: Koszorú Mihály / cyberpress.hu ©

Az önkormányzat által elvárt követelmények közé tartozik, hogy a közszolgáltatónak biztosítania kell többek között:

  • Az autóbuszok menetrend szerinti közlekedését: a járat pontos indítását, legalább 5 perccel az indulás előtti indulóhelyre történő beállást, a meghirdetett menetrend szerinti közlekedést, maximum 5 perc késéssel hagyhatják el a megállóhelyeket, az utasok lemaradásának elkerülése miatt a megadott időpont előtt nem indulhatnak el.

 

  • Az üzemeltetett autóbuszok minőségét: csak műszaki vizsgázott, hatóságilag megfelelő járművek szállíthatnak utasokat, amely az utasforgalomnak megfelelő befogadóképességgel rendelkezik, kellő tisztaságú és esztétikus. Mozgássérültek szállítására alkalmas járművek fix fordában történő működtetését. Különösen az indokolt járműcserék megvalósítását, a fejlesztések megvalósítását, az eszközök rendeltetésszerű használatára alkalmas állapotban tartását, javítását.

 

  • Zsúfoltság-mentes utasszállítást: a járathoz megfelelő kapacitású autóbuszok kiállítását. Ha nagyobb férőhelyű autóbusz (pl. csuklós busz) nem biztosítja a kellő férőhelyet, akkor másodrész beállítását előzetes egyeztetést követően.

 

  • Jegyértékesítés, és utas-panaszkezelés tekintetében: Legalább a város 15 pontján bizományi értékesítéssel jegy- ás bérletváltási lehetőség működtetése, legalább egy ügyfélszolgálati irodával a városközpontban. Mobiljegy- és bérletvásárlás lehetőségét kínálni minden feltételét megteremtve, vagy ez alól egyedi felmentést igazolni. Az utasokkal udvarias, segítőkész bánásmódot, az utaspanaszok megfelelő színvonalú kezelését. A lakossági/megrendelői panasz legkésőbb 30 napon belüli kivizsgálását, írásos tájékoztatását.

 

  • Saját tulajdonú utasforgalmi létesítmények tisztántartása. Autóbuszok legalább naponta egyszeri kitakarítása, így kisöprés és szeméttárolók kiürítése. Padló felmosása szükség szerint, legalább havi egyszer. Autóbusz külső lemosása heti egyszer. Havonta egyszer autóbusz belső takarítása, melybe beletartozik az ülések mosása, ablaktisztítás stb. Évente egyszer belső takarítás, kárpittisztítással. Rendkívüli szennyeződés esetén a járat végén soron kívüli takarítás.

 

  • Megbízható, mindenkor aktuális információkat biztosító utastájékoztatás: internetes, telefonos és személy tájékoztatás nyújtása. Megállóhelyeken aktuális információk, mint megállóhely neve, járatok számjele, útvonala, indulási idők feltüntetése, rongálódás esetén azok pótlása. Rongálódások bejelentési lehetőségét biztosító szolgáltatói elérhetőség feltüntetésével. A totemoszlopokkal már ellátott helyeken a totemoszlopok működtetése. Utazási szabályzat, menetrend, útvonalkereső, forgalmi változások feltüntetése a honlapon.

 

Az önkormányzat az elvárt kritériumokat ellenőrzi, az esetlegesen felárt szabálytalanságok esetén határidőt ad azok helyrehozására. Amennyiben a feltárt hiba megszüntetéséről mégsem gondoskodik a szolgáltató időben, úgy a szerződés szerint alkalmanként 500 ezer forintos kötbér illeti meg a várost. A korábbi szerződések ismeretében ezekben a pontokban nagy eltérést lényegében nem találhatunk, de nem úgy a szolgáltatás nyújtásához megkövetelt járművek terén:

  • a jármű park átlag életkora maximum 14 év lehet, az egyedi életkor maximálisan 18 év,

Elsőre nem feltétlen tűnhet úgy, de ez azért is lesz nagy előre lépés, mert így vége szakad annak a rendszernek ami az elmúlt években kezdett meghonosodni Sopronban. Egyre nehezebb volt követni a helyi autóbusz flotta alakulását: a kezdeti egységet hol Győrből érkezett veteránokkal, hol helyközi járatból kivett, fehér alapszínű buszokkal bontották meg.

A cél persze világos, a menetrend tartása és a szolgáltatás biztosítása az elsőszámú. Az egyszeri utas szemével nézve, laikus szempontból figyelve azonban ez sok jót nem jelentett az utazás minőségével kapcsolatban. De nem csak az egység járműállomány hiánya volt a kritika és a jogos panasz alapja, hiszen kimaradó járatokról, minőségi kifogásokról egyaránt hallani a soproni éterben. Ezek terén egy változást már biztosan leszögezhetünk, eltűnnek az innen-onnan átrendelt import buszok, egyetlen 2003-nál idősebb autóbusz sem szállíthat utasokat a mindennapokban. Az átlagéletkor 14 évre lett leszállítva, ami jócskán alámegy a mai, nagykorúságot megugró flottának. Ennek értelmében a megállóhelyekre július 1-től nem állhatnak be majd többek között olyan sárga Ikarus 280-as csuklós, és Ikarus E94-es szóló autóbuszok, amikkel ma még gond nélkül szállítják az utasokat.

  • 2022. december 31-ig a szolgáltató köteles beszerezni 5 db új szóló, dízel meghajtású, alacsony padlós, légkondícionálóval ellátott autóbuszt,

Mivel a flottából jónéhány korosodó járművet száműzni kénytelen a szolgáltató, így újakat is hadrendbe kell, hogy állítson. Első ízben vélhetően az országos hatáskört kihasználva áthelyezésekkel érkeznek újabb autóbuszok, de a soproni önkormányzat elvárásának megfelelve öt darab teljesen új buszra is be kell ruháznia a szolgáltatónak. A kezdeti időszakot követően érkező új buszok mellé továbbiakat is vásárolni kell a helyi utazóközönség kiszolgálására:

  • 2025. január 1. és 2026. december 31. között 5 db új szóló, alternatív meghajtású, alacsony padlós, légkondícionálóval ellátott autóbuszt.

A tisztább üzemű járművek előnyben részesítése közszolgáltatók számára kiemelten fontos, hiszen a városi közlekedésben egyre inkább hangsúlyosabb az alacsonyabb lokális károsanyag kibocsátás. Ezt a jogszabályi követelmények is egyre szigorúbban igyekeznek kikövetelni, így Sopronnak sem maradhat más választása, ha fejleszteni szeretné a helyi autóbuszállományt.

A leállításra váró buszok helyébe érkezőkkel és az új beszerzésekkel együtt nagyot fiatalodik a soproni autóbusz állomány, ami bár feladatként régóta váratott magára, most mégis úgy tűnik hosszútávon és kielégítő módon sikerül rendezni.

Szélesebb perspektívából nézve is reményteli helyzet elébe nézhetnek a tömegközlekedők, hiszen az elmúlt két évben több mint 1000 db új és újszerű autóbuszt állított szolgálatba a Volánbusz szerte az országban. 2021-ben 1665 új jármű vásárlására indítottak közbeszerzési eljárást, ebből még idén 700 megérkezhet. A Volánbusz teljes járműállományának 40 százaléka tud megújulni 2022 végére, ami a kormányzat közlekedést zöldítő, elektromos buszok beszerzését támogató Zöld Busz Programnak köszönhetően több tucat elektromos autóbuszt is jelent majd.

Nagy lépés elébe néz tehát a Volánbusz és a Leghűségesebb Város is, az előttük álló úton pedig nincs akadály: pénz, paripa, fegyver a tarsolyban.

A Jereván lakótelepi buszvégállomás / Fotó: cyberpress.hu archívum

 

Frissítés:

A 2022. február 3-i rendkívüli közgyűlésen dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere ellenzéki képviselői kérdésre reflektálva elmondta, a Blaguss 800 ft forint feletti kilométer díjat tett meg ajánlataként.

 

sopron.hu nyomán