Ez nem az aminek látszik: rendészeti központ épül Sopronban

Megkezdődtek a bontási munkálatok az új soproni rendészeti központ területén / / Fotó: cyberpress.hu

Hosszú ideje üresen állt a Táncsics utcai laktanyatömb hátsó épületegyüttese, ám tavaly év végén kiderült, sikerült új funkciót találni a területnek. Az elsők között írtuk meg, hogy Integrált Rendészeti Központot létesítenek Sopronban. Ennek a fejlesztésnek az előkészületeit kezdték meg, a mögöttünk álló héten pedig javában bontási munkákkal teltek a napok.

A Sopronban megvalósuló nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásra mintaprojektként tekintenek, hiszen ez lesz az első ilyen Magyarországon. A létesítmény célja, hogy a rendvédelmi szervek, a katasztrófavédők egy közös helyen tudják végezni szakmai munkájukat, a mai kor elvárásainak megfelelően korszerű körülmények között. A beruházásra 480 millió forintot biztosít a magyar kormány, saját költségvetésének terhére.

Bontás Sopronban a Táncsics utcai laktanyánál, ahol rendészeti központ épül / Fotó: cyberpress.hu
A Flandorffer és a Vitnyédi utcák felől már hűlt helye az egykori ingatlanoknak / Fotó: cyberpress.hu
Ideiglenesen a Selmeci utcában is korlátozni kellett a forgalmat a munkálatok miatt / Fotó: cyberpress.hu