Előválasztás: Dr. Brenner hivatalosan is jelölt!

Dr. Brenner Koloman / cyberpress.hu archívum

Örömmel számolhatok be arról, hogy ugyan már a hétvégén a kezünkben volt a szükséges 400 darabnál több ajánlás, de csak ma, szerdán délután tudtunk sort keríteni a Helyi Előválasztási Bizottságnál az előválasztáson való induláshoz szükséges ajánlóívek leadására. A leadott íveket a bizottság megvizsgálta, ellenőrizte és elsőként a körzetben megállapította, hogy indulhatok hivatalosan is az előválasztáson. – közölte portálunkkal Dr. Brenner Koloman, akit az előválasztáson több párt helyi szervezete is támogat.

Köszönöm az ajánlásokat mindenkinek, akik az elmúlt időszakban a soproni régió településein személyesen is támogattak és aláírtak. Külön tisztelettel köszönöm a DK, az LMP, a Momentum, az MMM és az Új Világ Néppártnak, hogy engem tartanak alkalmas jelöltnek ebben a választókörzetben és támogatnak. Megtisztelő visszajelzéseket kaptam Fegyvertár utcai képviselői irodámban bejövő támogatóimtól, a kopogtatások, standolások során. Ahogy eddig is, a néppárti Jobbik képviselőjeként és az Országgyűlés alelnökeként legjobb szakmai és politikusi tisztességem szerint szolgálom a soproni régió polgárait, helyben jól beágyazott, és országosan is ismert és elismert politikusként.

Természetesen a jelöltségemet támogató többi párttal közösen dolgozunk tovább, hogy a lehető legsikeresebb legyen az előválasztás és ezáltal a soproni régió települései is lehetőséget kapjanak arra, hogy végre saját kezébe vegyék sorsuk irányítását.

Az ajánlások gyűjtését is folytatjuk, illetve az áprilisi döntő választásokig folytatjuk a régió polgárainak meggyőzését arról, hogy a nyugati jólétet és szabadságot csak a Fidesz egypárti túlhatalmát lebontó nemzeti egységkormányunk biztosíthatja!