Elkezdődött a II. Soproni Könyvaukció

2021. május 22-én, 18 órakor elkezdődött a II. Soproni Könyvaukció. Az elsősorban közösségépítési és jótékonysági célzattal életre hívott kezdeményezés néhány értékesebb tételét videóban mutatták be az árverés Facebook-oldalán.

Közel száz tételre licitálhatnak az érdeklődők a II. Soproni Könyvaukció keretében – ezek között a teljesség igénye nélkül egyaránt található katonai témájú, vasúti, orvosi ritkaság, a centenáriumi évre való tekintettel pedig a soproni népszavazással kapcsolatos kuriózum is. A szervezők a legérdekesebb darabokból néhányat videóban is ismertettek (itt: https://fb.watch/5EVp-eLSG_/).

A tételekre a kezdeményezés Facebook-oldalán lehet licitálni. A szervezők a könnyebb áttekinthetőség jegyében külön galériába szedték a helytörténeti jelentőségű darabokat ( ITT ! )  és az egyéb ritkaságokat ( ITT !  ).

A tételekre 2021. június 5-én 18 óráig lehet licitálni.

Az érdeklődők az aukció katalógusát – benne az árverési szabályzattal – megtekinthetik a Cédrus Könyvkereskedés és Antikvárium weboldalán (https://cedruskonyv.hu/).

A II. Soproni Könyvaukció bevételének egy része közönségszavazás alapján a Soproni Madármentők Alapítványhoz kerül.