Egyirányú utcák lesznek az Aranyhegyen! Van aki tiltakozik!

Szerdán a Városfejlesztési Bizottság foglalkozott az Aranyhegy közlekedésének a megreformálásával, ahol elfogadták ( ha minden igaz egy beterjesztési pont híján ) az előterjesztést. A tervek szerint amolyan egyirányúsítási koncepciót dolgoztak ki, amit ezen a vázlaton szemléltetnénk:

Aranyhegy-egyirányúsítása-térkép
forrás: sopron.hu

A témával kapcsolatban Vörös Viktor (PM) önkormányzati képviselő is eljuttatta az álláspontját szerkesztőségünknek, amit megosztunk olvasóinkkal.

Vörös Viktor : Amikor a butaság hozzá nem értéssel párosul …

Egy kisebb városrész, az Aranyhegy legégetőbb problémájával foglalkozott tegnapi ülésén az Önkormányzat Városfejlesztési bizottsága. Nem vagyok tagja ennek a bizottságnak, de képviselőként tanácskozási joggal részt vehettem az ülésen. A környék utcáinak áldatlan parkolási problémáinak megoldása lett volna a cél, de a hozzá nem értés megint diadalmaskodott az ész érvekkel szemben. Az egész város szenved a közlekedés irányításának problémáival és a soproni emberek egymástól kérdezgetik, hogy kik hozzák meg ezeket a rossz döntéseket, mert mintha az lenne a cél, hogy ellehetetlenítsék a normális autózás lehetőségét.

Én, aki az érintett utcák egyikében lakom 8 éve, végignézhettem, ahogy a helyzet fokozatosan romlik, miközben a lakók rendszeresen panaszkodtak egymásnak és a városvezetésnek, de a helyzetet ők nem is próbálták megoldani. Ezt megelégelve az év elején szűkebb otthonom, az utcámban kerestem fel az ott lakókat, nagyjából 100 lakás tulajdonosait. Ők, a Faller Jenő utcában nap, mint nap szenvedték a borzasztó parkolási körülményeket. A szomszédolás eredménye egy 78 lakó aláírásával ellátott kérelem, amiben a Faller Jenő utcai lakosok megüzenték az illetékeseknek, mit szeretnének. Csakhogy a kérésünk süket fülekre talált, illetve annak ellenkezőjéről született döntés.

A bizottság döntése szerint minden utca egyirányú lesz a Harrer cukrászda felé, még a Póda Endre utca is, ami jelenleg éppen a másik irányban egyirányú. A döntés természetesen a helyi buszjárat útvonalát sem kíméli. Hogy miként jut el a 27 és 27b buszjárat a megállóhelyekhez (ha egyáltalán megoldható lesz) és a kerülőknek köszönhetően mennyivel később érnek be reggelente a tömegközlekedést választók a városba, azzal a bizottság tagjai nem igazán foglalkoztak. A kérdésre felvázolt lehetséges megoldás szerint, a busz csak azért megy majd fel az Aranyhegy tetejére elhaladva a cukrászda mellett, hogy a körforgalomban tegyen egy kört, majd visszamenjen a 84-es út felé, ahol bekerül majd egy hatalmas reggeli dugóba.

Érthetetlen! Fontos érezhetően csak az volt, hogy a Dr. Simon István alpolgármester által jegyzett előterjesztés elfogadásra kerüljön. Mindenkit tereljünk a 84-esre! Várják, követeljék a soproniak az új elkerülő megépítését! Tudják azt, amely majd elhalad az Arcus étterem mellett!

Nem is kellett csalódnom, hiszen mindent megszavaz a Fideszes többség, amit ők találnak ki, ha van értelme, ha nincs. A megválasztott képviselők, illetve a „szakértő” külső bizottsági tagok egy emberként szavaztak igennel, érveimmel semmit sem értem el.
Ez van, amikor a butaság ellen tenni akar valaki. Erre nincs orvosság!

Nem kell hozzá jóstehetség, hogy lássuk mi fog történni: a 84-es úton még nagyobb dugó lesz, a Faller Jenő utca és a Verő József utcák forgalma háromszorosára növekszik, az ismeretlen helyzet miatt rendszeres lesz a káosz és csak remélni lehet, hogy balesetek nem lesznek. És hogy mi lesz a parkolással?? Semmi! Erről egyelőre nem döntött a bizottság.
Talán jobb is! Eddig minden csak rosszabb lett, amihez hozzányúltak!

Vörös Viktor Önkormányzati képviselő PM

A témával kapcsolatban ma sajtótájékoztatót tartott a helyszínen a választókerület képviselője Péli Nikoletta illetve Mágel Ágost a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Beszámolónk itt olvasható.

cyberpress.hu