Egy új, 80 fős óvoda épülhet az Anger rét melletti területen

Nem is lehet kérdés, hogy szükséges-s városunkban az óvodai férőhelyek számának növelése, hiszen a jelenlegiek is maximális létszámmal (sőt!) működnek. Bár a tavalyi esztendőben a Bánfalvi úti óvoda is komoly fejlesztésen esett át, azt megelőzően pedig megnyílt a “Kukucska óvoda” is, mégis további fejlesztésekre van szükség.

alapkő 4.
Az építkezés megkezdése Bánfalván 2014 júliusában / fotó: leczovics

Most lehetőség nyílt ezzel kapcsolatban egy  “pályázatra”, amit Sopron Megyei Jogú Város azonnal megragadott.  Az év elején megjelent a “Széchenyi 2020 program” keretében egy felhívás az önkormányzatok részére, ami a “Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” címmel került meghirdetésre. Ennek a lényege az, hogy támogassa az önkormányzatokat abban, hogy a kisgyermeket nevelők lehetséges munkavállalását elősegítse azzal, hogy a 3 éves kor alatti gyerekeknek napközi elhelyezését illetve a 3-6 év közötti gyerekek óvodai elhelyezésének lehetőségét biztosítsa. Erre a felhívásra Sopron önkormányzata is nyújthatott be támogatási kérelmet, mégpedig egy új óvodai intézmény építésével.

2.
A bánfalvi óvoda 2015 márciusában került átadásra

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata egy új, 4 csoportos óvoda építését határozta el, ami a tervek szerint az Anger Réti sportpálya mellett, zöldmezős beruházásként valósulna meg. Ebben a városrészben kapacitás hiány mutatható ki,  jelenleg a Hermann Alice Óvoda és tagóvodái biztosítják a területi ellátást, azonban azok kihasználtsága is rendkívül magas. A tervezett óvoda vonzáskörzete a Pihenőkereszt, Aranyhegy és a Sopront elkerülő főút vonzáskörzete lenne. Az említett városrészben folyamatosak a társasházi építkezések és a jövőben több száz lakás átadása is várható, ezáltal  még szükségesebbé válhat az említett beruházás. A tervezett  4×20 fős óvoda megépítése indokolt ennek tükrében is, hiszen minden jövőbeni lakó szeretné majd a közelben tudni gyermekét.

5386hrsz
A kiszemelt helyszín az új óvoda építéséhez

A beruházásra kiszemelt 5368 hrsz. teleken épülő óvoda a Balfi utcát, a Lehár Ferenc utcával összekötő Bella Lajos utcából lenne megközelíthető. A parkolást az ingatlan előtti zöldterületen oldanák meg. A csütörtöki közgyűlésen arról döntenek majd a városatyák, hogy az említett ingatlanon az érvényben lévő területrendezési határozatot hatályon kívül helyezik-e, hiszen csak az esetben lenne megvalósítható ott a beruházás.

 

cyberpress.hu