Dolgoznak a Bercsényi utcában, végre teljesül az önkormányzati ígéret

Az önkormányzati útfelújítási program újabb állomásához ért, ezúttal a Bercsényi Miklós utcában dolgoznak / Fotó: cyberpress.hu

Messze a múltban keresendő a soproni Kurucdomb egyik utcafelújításának krónikája, hiszen a Bercsényi Miklós utcában élők évek óta várták már a fejlesztés megvalósítását. Az önkormányzatnál megígérték, és idén augusztus végére már formát is öltött az új aszfaltburkolat.

Sopron városa jól áll az ütemezett útfelújítási program terén, hiszen egymást követően zajlanak a munkák városszerte. Sokáig úgy tűnt azonban, hogy a Bercsényi Miklós utca lakói hiába várják az új utat és továbbra is a gödrös, kátyús elhasználódott burkolat jut nekik. Tavaly olvasói felvetésre jártunk utána a dolognak, akkor a városháza sajtóirodája jelezte részünkre, a felújítási munka 2021 tavaszán veszi kezdetét.

A napokban a helyszínen járva azonban pozitívan nyugtázhattuk, a 430-450 méter hosszú utca teljes egészében látszik már a megújulás nyoma. Teljes hosszban, a Kurucdomb sor és a Csórónfalvi utca között új burkolatot vittek fel, süllyesztett szegélyt építettek be és a járdát is újraaszfaltozták. A csatornafedelek szintbe emelése is megtörtént, és az utca csapadékvíz-elvezetését is megoldották. Az önkormányzat saját költségvetésből, kivitelező megbízásával dolgozik az utcában.

Az önkormányzati útfelújítási program újabb állomásához ért, ezúttal a Bercsényi Miklós utcában dolgoznak / Fotó: cyberpress.hu