Csehországba is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok

illusztráció

Csehországgal is létrejött a megállapodás, így holnaptól immár mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken hajnalban.

Szijjártó Péter kiemelte: az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától.

“Sokat tárgyaltunk az elmúlt pár napban cseh barátainkkal, hogy lehetővé tegyük a már beoltott polgáraink számára a szabad utazást az országaink között” – írta a miniszter.

Hozzátette, hogy Csehország és Magyarország között évente több százezer turista fordul meg, mostantól pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy további országokkal is tárgyalnak – “ma Lengyelországban, Lódzban” -, és amint létrejön a következő megállapodás, azonnal tájékoztatást adnak róla.

 

via MTI 

 

A tárgyalások eredménye alapján az alábbi országokba lehet korlátozásmentesen beutazni az oltottságot igazoló védettségi igazolvánnyal:

  • Bahrein
  • Horvátország
  • Montenegró
  • Szerb Köztársaság
  • Szlovénia
  • Törökország 
  • Csehország