Covid-fertőzöttként hagyta el a kórházat, tömegközlekedést használva utazott haza

Illusztráció!

Egy 85 éves burgenlandi férfinek kell bíróság elé állnia május 10-én hétfőn, aki a vád szerint 2020. novemberében koronavírus fertőzöttsége ellenére hagyta el a linzi kórházat, és figyelem kívül hagyta a rá vonatkozó karantén kötelezettséget.

Mint a bvz.at cikke rávilágít, az osztrák kórháztól önként kérte szabadon bocsájtását az idős úr, ahol felvilágosítást kapott betegségéről és tájékoztatást kapott arról is, hogy karanténban van, így nem használhatja a tömegközlekedést. Ennek ellenére a férfi elutasította az egészségügyi dolgozók felajánlást, hogy mentőautóval a személyautójához vigyék. Ehelyett a közösségi közlekedést igénybe véve, autóbusszal ment Linz főpályaudvarára, majd onnan tovább Traunig, ahol az autója állt.

A bíróság közlése szerint ezen kívül a nyugdíjas férfi útközben egy élelmiszer boltnál is megállt, hogy bevásároljon és egy nyilvános wc-t is felkeresett.

A férfit a kismartoni tartományi bíróságon most azzal vádolják, hogy fertő betegként szándékosan veszélyeztette az embertársait.

Az eljárás várható kimeneteléről nem szól a beszámoló, így nem derül ki, hogy fenn áll e bármilyen büntethetőséget kizáró, vagy a büntetési tételt enyhítő tényező. Továbbá azt sem tisztázták, hogy milyen szankció várhat az osztrák férfira, aki valószínűleg semmilyen ellenőrzésen nem akadt fenn, míg hazaért a bő 300 kilométerre fekvő otthonához.