A neve: RITMUSMAN … és ezt komolyan is gondolja!
Van az úgy, hogy az ember nem találja a ritmust, de hogy ennek mi lehet a konkrét oka az most nem is lényeges … forrás: …
Van az úgy, hogy az ember nem találja a ritmust, de hogy ennek mi lehet a konkrét oka az most nem is lényeges … forrás: …
A magányt legyőzi a szeretet, amely határtalan, sőt … az idei esztendő első karácsonyi videója, amit mi is megkönnyeztünk … forrás: youtube cyberpress.hu
Amikor már azt hitted, mert persze azt is kommunikálták, hogy nem lesz több előzetes, akkor Japánban tűnt fel egy újabb trailer a Star Wars: Az …
Budapesten összetört egy Ferrari a napokban … no de nézzük, ezt hogyan közvetítené a kommentátorok királya, Palik László. Hangot adj rá, úgy az igazi 🙂 …
Ez a film 1968-ban készült Sopronról, amit talán kevesen láttak. Érdemes megnézni, hiszen páratlan képsorok, mondhatni történelmi pillanatoknak lehetünk tanúi. Egy falatka múlt városunk életéből. …
A héten zárul a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére kiírt, Falugondnoki Program, melynek keretében több ezer gépjármű került átadásra a pályázatot …
A legjobb európai fesztiválok versenyében a VOLT Fesztivál! Szavazz a VOLTra „Best Medium Sized Festival” kategóriában, ha július óta te is mindennap a VOLTra gondolsz! …
Elkészült a HOTEL SOPRON image videója, amit nagy örömmel mutatunk meg nektek, mert egyszerűen szenzációs lett. Érdemes végignézni, mert egy igazi kis soproni kalauz lett, …
Az Erzsébet kert felújítása projekt már a vége felé halad, hamarosan átadásra is kerül nagy valószínűséggel. Az építőmunkások a terelőkerítéseket már elbontották, így elméletileg látogatható …
Az Internet Párt jelöltjéért ( Darth Vader nagyúr mellett) kampányolt Csubakka az ukrajnai Odesszában vasárnap. Némi zavar lehet azért az erőben, mert ugye Csubit nem …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS