A soproni történelmi népszavazás emlékének törvénybeiktatásáról szóló 1922. évi XXIX. törvénycikk 2. paragrafusában az országgyűlés elrendelte, hogy a népszavazás emlékét, egy „ a történelmi esemény …
Elkészült és a napokban felkerült a legnagyobb videómegosztóra is az-az imázsfilm, amely hazánk szépségeit mutatja be és amely valóban olyan látványvilágot prezentál, amitől libabőrős lesz …
Mondhatnánk azt is hogy filmritkaságra bukkantunk a világhálón, és bizony nem is hazudnánk, hiszen térségünk egy olyan részét mutatja be, amely minden bizonnyal mindenki számára …
Idén ősszel is megrendezésre került – immár harmadik esztendeje – Sopronhorpácson a traktoros nap, aminek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rengeteg résztvevő érkezett …
Turisták százai, sőt bátran mondhatjuk ezrek látogatják minden évben a város egyik népszerű látványosságát, amely a méretes betűkből álló SOPRON felirat immár második generációs kivitelezésé, …
Végre lecserélésre kerültek a Templom utcában a belvárosba behajtást gátoló merülő oszlopok és „örülhettünk” a klasszikus sorompó rendszernek, amely azonban úgy tűnik felavatásra is került, …
Alig egy évvel a szállító szerződés aláírása után, vagyis tavaly ősszel, már elkészült a GYSEV vadonatúj motorvonata. A hosszas hatósági engedélyeztetési eljárást követően a múlt …
Érkezett egy kis csapadék ma térségünkbe, amelyre talán már valóban szükség is volt az elmúlt napok hőségét/szárazságát követően, azonban volt ennek egy megdöbbentő vonzata is, …
Több száz megosztásnál tart már az a videó amit 8 órája posztoltak a Facebook felületére, s egy tegnapi közlekedési szituációt mutat be. A rögzített klip …
Évről-évre egyre nagyobb érdeklődésre tart számot, s nagy közönséget vonz a színpad elé a Sopron Zenél utcazenei programsorozat, amit az idei évben június 8-án rendeztek …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.