Autóból tekintette meg Sopron polgármestere az épülő gyorsforgalmit
Amolyan helyzetjelentés jellegű videó jelent meg Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármesterének a közösségi oldalán, amelyben többek közt Kiss Boglárka, a NIF Zrt. …
Amolyan helyzetjelentés jellegű videó jelent meg Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármesterének a közösségi oldalán, amelyben többek közt Kiss Boglárka, a NIF Zrt. …
Fertőd és az országhatár között, 6,4 kilométeren újul meg a 2000-es évek elején megépült kerékpár út. A nyáron elkészülő fejlesztés keretében 2,2 méter széles lesz …
A 8518-as úton Fertőboz és Hidegség között végeztek el felújítást a Magyar falu program keretében, erről Barcza Attila országgyűlési képviselő és az érintett települési polgármesterek …
A rendőrség Pofátlan(TAN)ítás akciójának 10. videós összefoglalójában a 85-ös főút 64-es kilométerszelvényénél, a pinnyei lehajtónál mutatnak be egy elég merész és felelőtlen szabálysértést. A videó elején …
Harminc évvel ezelőtt, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első országgyűlés A rendszerváltoztató folyamat végére tettek pontot az első szabad választások, mely során …
Az idei esztendő az élet szinte minden területén felülírta a megszokott rendet, s nincs ez másként a végzős diákok búcsúztatásával sem. Az érettségi küszöbén álló …
Oh, azok a legendás május elsejei felvonulások! Azok, amelyekre együtt készültek a brigádok és igen azok, amelyek tulajdonképpen kötelezőek voltak ám mégis olyan emlékeket idéznek …
A koronavírus-járvány idején mindenki nagyon hálás az egészségügyben dolgozóknak, hiszen ők nap mint nap fáradhatatlanul küzdenek azért, hogy a rászorulók megfelelő ellátásban részesüljenek. Hálásak a …
A kora reggeli órákban az közmédia oktatási–ismeretterjesztő–kulturális csatornája, az M5 ugyan leadta a műsort, ám bizonyára nem mindenki értesült a vetítésről. Az 1993-as dokumentumfilm a …
Szerda délelőtt kaptuk Olvasónktól az alábbi videót, ami a Csengery utcai távolsági buszmegállónál készült, a Rák-patak medrénél. Mint a felvételhez írta, ebben a tavaszias időben …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS