
Kihívás Napja 2018: Sportolt és bizonyított Sopron! ( fotók )
Igazán mozgalmas nap volt a szerdai városunk életében, hiszen idén is csatlakozott Sopron a „KIHÍVÁS NAPJA” rendezvénysorozathoz, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a …
Igazán mozgalmas nap volt a szerdai városunk életében, hiszen idén is csatlakozott Sopron a „KIHÍVÁS NAPJA” rendezvénysorozathoz, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a …
Megszűnik a Yakin Dogu Üniversitesi, amely április végén elődöntőt vívott a házigazda Sopron Baskettel a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjében. A klub honlapjának tájékoztatása szerint az észak-ciprusi …
Lezárult a szavazás, amelyben az év EuroLiga női álomcsapatát állíthatták össze a szurkolók a FIBA hivatalos honlapján. Nekünk soproniaknak talán nem meglepetés, hogy a Sopron …
Rendkívüli elnökségi ülést tartott hétfőn délelőtt a Soproni Vasutas Sport Egylet. Az SVSE elnöksége megbízta az egyesület tulajdonában álló Soproni Vasutas Futball Kft. ügyvezető-igazgatóját, hogy …
Vereséggel búcsúzott a Soproni VSE. labdarúgócsapata az NB II.-es bajnokságtól vasárnap és az is erősen kérdéses még továbbra is, hogy a jövőben hol folytatja az …
Míg a Soproni VSE NB II.-ből sajnálatosan kieső „nagytestvérnél” vészjósló hírek keringenek a klub óriási adóssággal sújtott pénzügyi helyzetéről és esetleges visszasorolásáról, addig a SFAC-nál …
Fucsovics Márton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját, mivel az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna szombati döntőjében legyőzte a német Peter Gojowczykot. …
Több furcsaság illetve mondjuk úgy, hogy szemmel láthatóan amolyan hírzárlatszerű öleli körül Sopron NBII-es labdarúgócsapatát a Soproni Vasutas Sport Egyesületet, ahol ugyan korábban már kiszivárgott …
Igaz nem tartozik a felkapott „látványsportok” közé, mégis példaértékű az a munka, ami az olyan egyesületeknél zajlik mint például a Fertőrákosi Lövészklub. Az egyébként nagy …
A Sopron Baskettel ezüstérmes Yvonne Turner lett a női kosárlabda Euroliga elmúlt idényének a legjobb irányítója. A bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (FIBA) közönségszavazásán a …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS