Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010-ben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg első alkalommal a megemlékezést Lackner Kristóf tiszteletére születésének évfordulóján, amit azóta is megtartanak, tisztelegve az …
Sopronban is sokan csatlakoztak ahhoz az országos élőlánc-megmozduláshoz, amit az Egységes Diákfront-Pala Mozgalom szervezett. Diákok, szülők és pedagógusok együtt álltak ki a tanárokért és az …
Mint azt korábban írtuk, az energiaválság ellenére az idén is lesz Adventi vásár Sopronban, amely 2022. november 25-e és december 24-e között lesz látogatható a …
November 18-án pénteken reggel háromnegyed nyolcra várják az érdeklődőket, diákokat és tanárokat, valamint minden felelől állampolgárt, ahogyan a szervezők fogalmaznak. Az Egységes Diákfront -Pala Mozgalom …
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a sarródi önkormányzattal, illetve művésztáborral közösen adventi vásárt szervez december 11-én, Gaudete vasárnap vagy más néven örömvasárnap advent harmadik vasárnapján. …
2022. december 11-től életbe lép a 2022–2023. évi belföldi közforgalmú menetrend, mely a 2022.12.10-ig érvényben lévő menetrendhez képest a következő lényeges változásokat tartalmazza a GYSEV …
Sopronban is elindult a regisztrációs időszak az ingyenes lakossági LED-csereprogramra, adta hírül Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának sajtóirodája. Közösségi oldalán Dr. Farkas Ciprián polgármester a …
A Normandia 1944 Történelmi és Kulturális Egyesület felhívása: „Tisztelettel várjuk a hadtörténelmünk iránt Érdeklődőket 2022. november 12-én, szombaton 10 órától 14 óráig a Hunyadi János …
Két új, kiszélesített és akadálymentesített, modern utasperont adtak át Fertőszentmiklós állomáson. Az utasok kényelméről új peronbútorzat, esőbeálló, és újonnan kialakított vizuális utastájékoztató rendszer is gondoskodik. …
Szomorú hírt tett közzé a Telekom Volt Fesztivál a hivatalos közösségi oldalán, aminek tárgya az, hogy 2023-ban elmarad a népszerű zenei seregszemle Sopronban. Indoklásukban azt …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.