Ilyen volt a Jereván lakótelepen a gyermeknap! Sok-sok fotó!
Sok színes program és érdekesség várta a gyerekeket a Jereván lakótelepen, ahol a már hagyományosnak tekinthető soproni gyermeknapot tartották. A részönkormányzat ebben az éveben is …
Sok színes program és érdekesség várta a gyerekeket a Jereván lakótelepen, ahol a már hagyományosnak tekinthető soproni gyermeknapot tartották. A részönkormányzat ebben az éveben is …
Pénteken hivatalosan is elkezdődött a XXV. Soproni Borünnep rendezvénysorozat a megújult Várkerületen, ahova már az első napon rengetegen látogattak ki. Szinte az összes helyi és …
Csütörtökön közgyűlést tartott SMJV Önkormányzata, ahol több mint negyven napirendi pont szerepelt a kínálatban. Többek közt olyan előterjesztéseket is megszavaztak miszerint a WEST üzletházat megvásárolják …
Nem is lehet kérdés, hogy szükséges-s városunkban az óvodai férőhelyek számának növelése, hiszen a jelenlegiek is maximális létszámmal (sőt!) működnek. Bár a tavalyi esztendőben a …
Június elsejétől több utca is egyirásnyúsításra kerül az Aranyhegyi lakóparkban. Mint ahogyan a helyszíni sajtótájékoztatón is elmondták, a forgalmi változások érintik a helyi tömegközlekedési járművek útvonalát is. A 27 és …
A Sopron Régió Turisztikai Központ idén is jelen van a Lurdy-házban megrendezett VI. Magyar Világtalálkozón, hogy nemzetközi szinten népszerűsítse városunk és a környező települések idegenforgalmát. …
Sokan látogattak ki szombaton a Fő térre, ahol a Soproni Sörfesztivál elnevezésű rendezvényt tartották. No persze valljuk be, ennek több oka is lehetett, az időjárás …
Sopron önkormányzata továbbra is azon dolgozik, hogy népszerűbbé tegye illetve egyre több embert ösztökéljen arra, hogy a mindennapokban, aki csak teheti a tömegközlekedést vegye igénybe. …
Már komoly hagyományokkal rendelkezik Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzat szervezésében a tavaszi virágosztás az említett városrészben. Ebben az esztendőben sem maradt el, és több teherautónyi palánta érkezett …
A legfrissebb OECD-tanulmány szerint továbbra is a magyarok a legkövérebbek Európában. A testsúlytöbblet azonban nemcsak esztétikai probléma, egészségünket is súlyosan veszélyezteti, többek között növeli a …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS