Fertő tó: Kiírták a pályázatot, hamarosan jöhetnek a munkagépek!
Megjelent az első felhívás a Közbeszerzési Értesítőben a Fertő tavi vízitelep első ütemének fejlesztésére. – szúrta ki és közölte honlapján a hvg.hu. Mint írják, és …
Megjelent az első felhívás a Közbeszerzési Értesítőben a Fertő tavi vízitelep első ütemének fejlesztésére. – szúrta ki és közölte honlapján a hvg.hu. Mint írják, és …
Évvégi jó hírként érkezett a Magyar Közlöny egyik legfrissebb száma, hiszen számos olyan iránymutatást fogalmaztak meg benne, mely térségünk infrastrukturális fejlesztését is megalapozza. A Magyar …
Valljuk be, a belpolitikai viták miatt mostanság más dolgok vannak reflektorfényben és ellenzéki oldalról sok kritika is éri a kormányt illetve a soproni városvezetést, azonban …
A Soproni Egyetemen létrejött a Nyugat-Dunántúli Ritka Betegség Szervezet, melynek vezetője Dr. Kovács Gábor molekuláris genetikus, az egyetem kutatója. A szervezet célja, hogy segítse a ritka betegségben szenvedőket és …
Öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Fertőrákosi Kőfejtőt és Barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és az ausztriai Gerberhaus Culturproduktionen produkciós iroda …
Már a nyáron elkezdte az SC. Sopron labdarúgó utánpótlásképző egyesület azt a programját amelynek a jelmondata illetve üzenete az, hogy „Múlt nélkül nincs jövő” és …
A GYSEV Zrt. az idei évben is csatlakozott a „Jótékonysági ételosztás” elnevezésű soproni kezdeményezéshez. A vasúttársaság munkatársai december 15-én, szombaton 45 adag meleg ételt, élelmiszer …
Advent 3. vasárnapján a Jereván lakótelep településrészi Önkormányzata jótékonysági könyvvásárt szervezett a Cédrus Könyvkereskedés támogatásával, amit követően az esti órákban egy zenés-ünnepi műsor kíséretében sor …
2018. december 11-én tartotta évzáró rendezvényét a Soproni Gyógyközpont. Az ünnepi eseményen átadták a kórház rangos elismerését, az Erzsébet-díjat. A kitüntetést 2018. évben Dr. Rakos …
Pénteken került megrendezésre a Liszt Ferenc Kulturális Központban a hűség napi ünnepség, amelyen a hagyományok szerint átadták a város legrangosabb kitüntetéseit. Az ünnepi gálán Dr. …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS