A soproni hagyományoknak megfelelően idén is a novemberi közgyűlésen – titkos szavazáson – döntöttek a képviselők arról, hogy kik kapják a város legrangosabb Önkormányzati díjait, …
Kedden a délelőtti órákban megérkezett a soproni Fő térre a város fenyőfája, ami majd akkor lesz karácsonyfa, ha az angyalkák és szorgos segítők majd csodaszépre …
Többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud is fellép a 2020-as Telekom VOLT fesztiválon, amely már két kempinggel várja a látogatókat július 1-je és …
2019. november 26 és 28 között az épülő M85-ös gyorsforgalmi út Pozsonyi úti lehajtójánál ( Tómalmi városrész közelében a vízműtelep szomszédságában ) a várost ellátó …
Az alakuló ülést követő második közgyűlés összehívására kerül sor Sopron városában, november 28-án csütörtökön 14 órakor. Az október 13-án bizalmat nyert tizenhét (12 fő Fidesz-Kdnp, …
Újból magasba szálltunk, mai fejezetünkben a gyorsforgalmi Sopront elkerülő szakaszát vesszük terítékre. Bevezetés helyett látogassa meg korábbi bejegyzésünket is, ahol egészen Peresztegtől repültünk a soproni …
Sopron Megyei Jogú Város 2010-ben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg első alkalommal a megemlékezést Lackner Kristóf tiszteletére születésének évfordulóján, amit azóta is megtartanak, tisztelegve az egykori …
Új helyszínekkel gyarapodott Sopronban az elektromos- és plug-in hybrid autók akkumulátorainak feltöltési lehetősége. Az ALDI áruházlánc két soproni üzletének a parkolóiban ( az Ágfalvi illetve a …
Hamarosan adventi fényekben pompázik Sopron, hiszen már javában zajlik az ünnepi fényfüzérek és látványelemek telepítése a város több helyszínén. Az idei esztendőben is közel 200 ezer izzó …
A magasba szállva néztük meg, hol tart az építkezés Pereszteg és Sopron között 2019. novemberében. Két évvel ezelőtt már jócskán a régészeti munkák látszottak az …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.