Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a közösségi oldalán adott hírt arról a térségbeli összefogásról, amely ebben a járvány sújtotta időszakban a „hétköznapi hősök” önkéntességéről …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése soron következő rendes ülését követően, rendkívüli közgyűlésén többek közt a koronavírus-járvány kapcsán elrendelt veszélyhelyzet miatt is átfogó intézkedésekről döntött. …
Megváltozott a forgalmi rend az Árpád utcában, ami a gyakorlatban jelenleg azt jelenti, hogy csak a Várkerületről szabad behajtani az egyébként viszonylag forgalmas utcába. Azok …
Két soproni helyszínen molinókkal üzennek a soproni szurkolótábor tagjai a koronavírusjárvány idején. A Várkerületen a megelőzés érdekében – a Mária-szobor kerítésén – az otthonmaradásra buzdítják …
A határon átnyúló, közös osztrák-magyar INTERREG V-A projekt keretében egy hiánypótló fejlesztés jön éltre a Fertőrákos és Balf között található Csárdakapu-főcsatorna tövében. Többek között oktatási …
Márciusban kezdődtek meg a munkálatok a 8518. jelű Fertő-parti úton, Sopron és Sopron-Balf településrész között újul meg az útpálya, több mint hat kilométeren. A 2018-ban …
A tavalyi évben egy fiatal gólyapár költésbe kezdett a Soproni Rendőrkapitányság kazánkéményére épített hevenyészett fészekben, de a lerakott tojások kiestek és tönkrementek. A szomorú eset …
Még tavaly decemberben jelentette be Bracza Attila, a térség országgyűlési képviselője, hogy kormánytámogatásból új külsőt kap a település legjelentősebb műemléke. A Gloriettet Gróf Széchényi Ferenc építtette …
Hihetetlen összefogásról tesz tanúbizonyságot Sopron lakossága, hiszen a helyi vállalkozók és az önkéntes segíteni szándékozó civilek szinte egy emberként álltak be a Szeretet Háza Alapítvány …
A Csarnok utcai városi piac közkedvelt árubeszerezési forrás abban az esetben, ha kistermelőtől származó, friss zöldséget és gyümölcsöt, vagy éppen húsárut, savanyúságot és gabonaterméket akarunk …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.