Kinyitja kapuit a Tómalmi strand
Remek hírt jelentett be a strandot kedvelők számára a Soproni Vízmű Zrt., hiszen a koronavírusjárvány után, az érvényben lévő és idevonatkozó rendeletek betartva 2020. május …
Remek hírt jelentett be a strandot kedvelők számára a Soproni Vízmű Zrt., hiszen a koronavírusjárvány után, az érvényben lévő és idevonatkozó rendeletek betartva 2020. május …
Korábban beszámoltunk arról hogy Sopron legnagyobb lakótelepén a régi, elhanyagolt és mondhatni leamortizált kutyafuttató területe teljesen megújul. A IV. László király utca végén, a BMX …
A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatásért hat egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek 2020. augusztus 1-jétől az Országgyűlés keddi ülésén elfogadott törvények szerint – …
Amolyan helyzetjelentés jellegű videó jelent meg Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármesterének a közösségi oldalán, amelyben többek közt Kiss Boglárka, a NIF Zrt. …
Egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy az idei esztendő végére elkészül a Sopron – Csorna 2×2 sávos gyorsforgalmi összeköttetése, hiszen még a veszélyhelyzet ellenére is szakadatlan …
A 2020. május 11-én elfogadott, koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzeti költségvetés-módosítás kapcsán ugyan korábban azt írtuk, hogy az önkormányzati intézményhálózatot nem érinti a létszámot tekintve csökkentés, ez …
Az önkormányzati beszámolók általában száraz kötelezők, mintsem olvasmányos irodalmi alkotások, azonban sokszor nyújtanak hasznos információt is. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2019. éves …
Úgy tűnik lassan egyenesbe kerül Sopronban a régóta ígért parkolóház kivitelezése, amit egyébként a régészeti feltárások során talált római kori falak miatt kellett áttervezni. Mint …
Sopron legnépszerűbb kisgyermekes rendezvénye, a Tündérfesztivál is „karanténba” kényszerült az idén. A szervezők azonban nem szeretnék, ha tündérek és manók nélkül kezdődne a nyár… ezért …
Az önkormányzati képviselő 2020. június 1-től vezeti majd a bizottságot, elődje a poszton Péli Nikoletta. Filep Márk még 2018-ban indult el az időközi választásokon, a …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS