Terveink szerint folytatjuk a Várkerület projekt kapcsán megindított hagyományt, és a második ütem kivitelezése kapcsán is meghirdetjük a Nem háborús övezet! Megújul a Várkerület! képriport-sorozatunkat, annak érdekében, …
A Soproni Egyetem selmeci hagyományok szerint élő karainak hallgatói 2020. augusztus 22-én tartják a korábban járványügyi korlátozások miatt elhalasztott valétálásukat, amely természetesen tartalmazza a városon …
Pataki András Jászai Mari-díjas színházi rendezőt választották a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) új elnökévé – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán. Mint …
Nemsokára teljesen elkészül a 8518-as összekötő út felújított szakasza, mely nagyjából a Balfi úti körforgalomtól Sopron-Balf középső kereszteződéséig vezet. Összesen több mint 6 kilométeren újult …
Igazán jó ötletet valósítottak meg a soproni borosgazdák azzal, hogy kitelepültek pár kis házikóval a Mária szobor tövébe, ami valljuk be egy kicsit változatosabbá, színesebbé …
Korábban beszámoltunk egy sajnálatos „balesetről” ami augusztus 9-én délután történt Sopron-Tómalomfürdő standján. A beszámolónkban akkor még nem tudtunk minden részletről írni, azonban most kiderült, hogy …
Vasárnap egy fürdőző életét mentették meg Sopron-Tómalom fürdőn a helyi vízimentők. Információink szerint nem sokkal dél után lettek arra figyelmesek a tavat felügyelő vízimentők, hogy …
Felvonultak a munkagépek, a kiürítés után az első napokban már meg is kezdték a földmunkákat a régi mentőállomás területén. Ezzel már végképp hivatalossá vált, hogy …
A kivitelező Dömper Kft. kommunikációs koordinátora, Rostás János László tájékoztatta portálunkat a forgalomkorlátozás korábbi feloldásáról! Augusztus közepén, a tervezettnél két héttel hamarabb, a kivitelező feloldja …
A Soproni Tudós Ismeretterjesztő Társulat által szervezett nyári napközi tábor szerdai napja igazi különleges eseményt tartogatott a fiataloknak, hiszen a nap fénypontjaként láthatósági mellénybe bújva, védősisakkal …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.