Hutbájdtól Kópházáig: jegyzőkönyv szerint
Alig néhány éve adták át az M85-ös autóút Sopron és Csorna közötti szakaszát, az 51 kilométeres 2×2 sávos gyorsúton három pihenőhelyet létesítettek a közlekedők számára. …
Alig néhány éve adták át az M85-ös autóút Sopron és Csorna közötti szakaszát, az 51 kilométeres 2×2 sávos gyorsúton három pihenőhelyet létesítettek a közlekedők számára. …
Több mint 358 millió forintot osztottak szét a kormány Magyar Falu Programjából a soproni székhelyű választókerület 16 településének – számolt be róla Barcza Attila, a …
Nyolc év után látható Magyarországon a legendás brit csapat 2026. július 4-én a SopronFest színpadán tér vissza a magyar közönség elé a The Prodigy, az …
November 27-én csütörtökön délután újra forgalomba adták a nyugati városkapu és a virágvölgyi körforgalom közötti szakaszát a 84-es főútnak. Az elkerülő út megújított szakaszán ugyan …
Kisgyerekkora óta sportol, diplomája van testnevelésből, három évtizede dolgozik élvonalbeli csapatoknál és az utánpótlásban egyaránt. Horváth József sportszervezői munkáját szülővárosa Sopron Sportjáért díjjal ismerte el. …
Az elmúlt években többször találkozhattunk Sopron utcáin fiatalemberekkel makulátlanul fehér, vasalt ingben, névtáblával. Fertig és Bean elderek készséggel álltak rendelkezésünkre egy rövid beszélgetésre. – Mindketten …
Negyedik alkalommal, immár új időpontban, nyáron rendezik meg Sopron új, urbán-tematikájú fesztiválját, a SopronFestet. A rendezvény 2026-ban július első hetében a városban több tucatnyi helyszínen …
15 éves stratégiai együttműködést indít a régió logisztikai kapacitásainak erősítésére a GYSEV CARGO Zrt. és a Central European Ingatlanalap. A megállapodásnak köszönhetően hosszú távon biztosíthatók …
Úgy tűnik, soproni vasútállomás előtti téren végre pozitív fordulatot vett a rendkívül rossz állapotú, átrozsdásodott közvilágítási lámpatestek sorsa. December első napjaiban intenzív munkálatokra figyelhettek fel …
Szerdán került sor Páder Vilmos Attila: Focilegendák és sípmesterek – Szemelvények a soproni labdarúgásból című könyvének bemutatójára, amelynek az a16bistro adott otthont. Sportvezetők, játékosok, játékvezetők, …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS