Az idei esztendőben is lesz amolyan szilveszteri utcabál a soproni Várkerületen, ahol december 31-én éjjel a Mária-oszlop melletti rendezvénytéren közösen búcsúztathatjuk el a 2021-es esztendőt. …
Az év rockbulija lesz a hétvégén ( 2021.december 11.-én, szombaton ) a GYIK Rendezvényházban, ami az 1921-es soproni népszavazás centenáriumának is emléket állít. A fellépőket …
Királyok és királynők évada mottóval, széles műfaji választékot kínálva, minden eddiginél több, összesen hatvan előadást tervez a fertőrákosi barlangszínházban a következő évadban az üzemeltető Pro …
Amennyiben a járványhelyzet illetve az azzal kapcsolatos kormányzati és egészségügyi rendeletek lehetővé teszik, úgy az előzetes tervek szerint ebben az esztendőben lesz Sopronban adventi vásár, …
Márton napján régóta hagyomány már, hogy lampionos felvonulás indul a Liszt Központ elől. Az idén mindez jelmezes élőképekkel és harangjátékokkal gazdagodik. A felebaráti szeretet jegyében …
Ebben az esztendőben ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját az SC Sopron, amit 2021.10.24.-én vasárnap, egy kettős mérkőzéssel ünnepel a Városi Stadionban. A dupla meccset kínáló sporteseményen …
Az elmúlt hetekben hatalmas érdeklődő tömeg kísérte figyelemmel a Hűség 100 Sopron háromnapos programsorozatát, a kényszerű korlátozásokat követően ismét nagyszabású rendezvénynek adhatott otthont a város. …
Ismét tematikus ételsorokkal lehet találkozni szeptember 16 és 19 között a Kulinart kezdeményezéshez csatlakozott éttermekben. A gasztronómiai programot az Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület koordinálja. Az …
A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa szervezésében, a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap támogatásával 2021. augusztus 31-én új rendezvénnyel bővül a térség programkínálata. A Poncichter …
Megnehezítette a szervezők dolgát az időjárás, ám mégis jó hangulatban került megrendezésre az immáron III. Nyárbúcsúztató Lővéri Családi Nap a Szent Margit Templom Panoráma úti …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.