Ahogy azt korábban cikkünkben megírtuk, több helyi párt nem vett részt a pénteki soproni kerekasztal beszélgetésen, ahol a szervezők az esemény bevezetőjében felolvasták azokat a …
Pénteken került megrendezésre a ” Soproni pártvezetők egy asztalnál” elnevezésű kerekasztal beszélgetés, ami a várakozásokhoz képest bizony elég foghíjasra sikerült, hiszen több helyi pártvezető nem …
Dr. Farkas Ciprián, a FIDESZ Soproni Szervezetének alelnöke reagált az MSZP pénteki sajtótájékoztatójára, melyen a szocialisták bemutatták országgyűlési képviselőjelöltjüket. Dr. Farkas Ciprián ( FIDESZ ): …
Az MSZP Sopron és Környéke Helyi Szervezete péntek délelőtt sajtótájékoztatón mutatta be országgyűlési képviselőjelöltjét Póczik Rolandot, aki bemutatkozó beszédében azt üzente a választóknak, hogy amennyiben …
A magyarországi Jobbik delegációja, Gyöngyösi Márton képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az alelnöke és Dr. Brenner Koloman, a Jobbik-frakció tanácsadója és egyben a Jobbik országgyűlési …
Nem mondható, hogy babonásak lennének a hazai pártok soproni vezetői, hiszen a tervek szerint 2017. október 13-án pénteken nyilvános vitában illetve egy kerekasztalbeszélgetés keretében tervezik …
Nagy helyi politikai vihart kavar az a történet, amelyik 2015 februárjáig nyúlik vissza Dr. Bendes Zoltán (JOBBIK) önkormányzati képviselő ügyében és amely a napokban került …
Nem mindennapi eset történt a soproni közgyűlésen: a bíróság által jogerősen elítélt dr. Bendes Zoltán képviselőt (JOBBIK) a város polgármestere lemondásra szólította fel. Mint elhangzott, …
Az MSZP Sopron és Környékének helyi szervezete nevében Széplaki Tamás elnök lemondásra szólítja fel a Jobbik egyik soproni önkormányzati képviselőjét vagy pedig a Jobbiktól várja …
Országjárása sokadik állomásán Sopronban a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely azt hangsúlyozta, hogy a kormányváltás csak egy eszköz, a cél pedig az, hogy az Orbán utáni …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.