Dr. Farkas Ciprián : A FIDESZ megépíti az M85-ös utat!
Dr. Farkas Ciprián, a FIDESZ soproni szervezetének elnökségi tagja reagált a helyi MSZP M85-ös úttal kapcsolatos sajtótájékoztatójára, amelyben a politikus kiemeli, hogy nem csak ígéret, …
Dr. Farkas Ciprián, a FIDESZ soproni szervezetének elnökségi tagja reagált a helyi MSZP M85-ös úttal kapcsolatos sajtótájékoztatójára, amelyben a politikus kiemeli, hogy nem csak ígéret, …
Jakál Adrienn portálunknak elmondta, hogy ellátogattak a Nagycenken kihelyezett Orbán Viktor plakátokhoz, amelyekben természetesen kárt nem okoztak, azonban mellékeltek alá egy-egy üzenetet a demokrácia jegyében. …
Sopronban tett látogatást csütörtökön Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egy sajtótájékoztatót követően előadást is tartott a Fidesz-KDNP csütörtöki telt házas választási fórumán a Liszt …
Széplaki Tamás, az MSZP Sopron és környéke szervezetének elnöke tartott csütörtökön sajtótájékoztatót, amelynek a szerdán elhelyezett M85-ös Csorna II. – Sopron gyorsforgalmi út kapcsán lerakott …
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok – jelentette be az Emberi Erőforrások …
Több tucat orvos, gyógyszerész és szakdolgozó hiányzik a soproni kórházból. Elég csak a kórház honlapjára kattintanunk, hogy szembesüljünk a szomorú tényekkel, hány betöltetlen állás van …
Széplaki Tamás a soproni MSZP elnöke tartott pénteken sajtótájékoztatót a Magyar utcai pártházban, amelyen a Soproni Gyógyközpont ellátási körülményeiről beszélt, amire később a FIDESZ részéről …
Sorozatunkban igyekszünk olvasóinknak bemutatni a 2018. április 08-án lebonyolítandó országgyűlési választásokon induló helyi képviselőjelölteket, hiszen független portálként fontosnak tartjuk, hogy közelebb hozzuk a térség jelöltjeit …
Mágel Ágost tartott sajtótájékoztatót pénteken, amelyben az ellenzéki pártoknak a migrációval kapcsolatos állásfoglalásaira világított rá az ő álláspontja szerint, amelyek véleménye szerint hiteltelenek. Mágel …
Mindenekelőtt jobbulást és mielőbbi felépülést kívánok Csiszár Ákos önkormányzati képviselőnek. – mondta Póczik Roland, az MSZP-Párbeszéd, Sopron és térségének országgyűlési képviselőjelöltje a pénteki sajtótájékoztatóján. Póczik Roland, …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS