Benyújtásra került a jövő évi költségvetési tervezet, amelynek rendelkezései – mint mindig – komoly hatással vannak az önkormányzatok műkődésére is. Ide kapcsolódó érzékeny veszteség lehet …
Kövér László a sajtószabadságot sértő döntést hozott, amikor újságírókat tiltott ki a Parlament épületéből – mondta ki ma az Emberi Jogok Európai Bírósága abban az …
Simon Zoltán, Sopron Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője (DK) sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy véleménye szerint nagyobb megbecsülés és több pénz járna az …
A kormányfő szokásos péntek reggeli, a Kossuth Rádiónak adott interjújában mondta el a következő sorokat. Elsősorban a főváros és a főpolgármester vonatkozásában hangzott el a …
A fentieket Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mondta, aki emlékeztetett arra is, hogy vidéken már két hete enyhültek …
Legalábbis a fenti címre enged következteti az a felszólalás, amit a Parlamentben Dr. Brenner Koloman, a Jobbik soproni szervezetének elnöke, országgyűlési képviselője, a párt frakcióvezetője …
Felkavarta az állóvizet Sopronban az a politikai csörte, amit az váltott ki hogy Dr. Farkas Ciprián (FIDESZ-KDNP) polgármester behívta az önkormányzati ellenzéki képviselőket múlt hét …
Dr. Farkas Ciprián ( FIDESZ-KDNP ) Sopron Megyei Jogú Város polgármestere a közösségi oldalán reflektált azokra az ellenzéki reakciókra, felvetésekre, javaslatokra, amelyeket az ő kérésnek …
Mint arról beszámoltunk, a koronavírusjárvány okozta rendkívüli rendelkezések értelmében komoly bevételi forrásokat veszített el Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, ami hozzávetőleg mintegy 600 millió forintos …
Mint arról beszámoltunk, a koronavírusjárvány okozta rendkívüli rendelkezések értelmében komoly bevételi forrásokat veszített el Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, ami hozzávetőleg mintegy 600 millió forintos …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.