Leporolják az elfekvő sebességmérőket, előveszik a „civil” járműveket és mozgósítanak is a rend magyar őrei hazánk közútjain és bizony felveszik a harcot a gyorshajtók ellen. …
Tucatszám érkezik bejelentés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz miszerint csalók küldenek a NAV nevében hamis elektronikus leveleket, hogy adó-visszatérítésre hivatkozva személyes ügyféladatokat szerezzenek meg. – …
A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a tisztelt lakosságot hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a “Sopron közlekedési infrastruktúrájának felújítása és fejlesztése” tárgyú projektjének keretein …
A Soproni Gyógyközpont tájékoztatja fürdővendégeit és betegeit, hogy a 2018. augusztus 28-án reggel (kedd) 06.00 órától 2018. augusztus 30-án (csütörtök) reggel 06.00 óráig tartó gázszünet …
A hír igaz, sajnos régiónkban több helyen is szünetel majd a gázszolgáltatás és ezáltal Sopron több lakótelepén – ahol a Sopron Holding Zrt. a szolgáltató …
Burkolatjavítási munkálatok miatt 2018. augusztus 27-én, hétfőn és augusztus 28-án, kedden reggel 8 óra és délután 17 óra között a soproni Csengery utca az Erzsébet utca és …
Szeptember elsejétől több helyen módosul az útdíj mértékét és a díjköteles útszakaszokat szabályozó miniszteri rendelet – írja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ). A 3,5 …
A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a tisztelt lakosságot hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a “Sopron közlekedési infrastruktúrájának felújítása és fejlesztése” tárgyú projektjének keretein …
A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a “Sopron közlekedési infrastruktúrájának felújítása és fejlesztése” tárgyú projektjének …
Augusztus 15-e munkaszüneti nap Ausztriában. A korábbi évek tapasztalatai alapján Sopronban és környékén nagyobb forgalomra lehet számítani és kevesebb szabad parkolóhelyet lehet majd találni. A …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.