Történelmi mélységbe zuhant a forint az euróval szemben
Ismét zuhant a forint értéke, legalábbis az euróval szemben és ezzel történelmi mélységbe került. 2020.02.07-én az eurót a forinttal szemben 339,23 forinton jegyezték. Csütörtökön este …
Ismét zuhant a forint értéke, legalábbis az euróval szemben és ezzel történelmi mélységbe került. 2020.02.07-én az eurót a forinttal szemben 339,23 forinton jegyezték. Csütörtökön este …
Az influenzafigyelő szolgálat megyei adataira, valamint a lázzal járó légúti betegségek megnövekedett számára hivatkozva a Soproni Gyógyközpont 2020. február 7. napjától részleges látogatási tilalmat rendel …
2020. február ötödikén délután a Sopronból Budapest-Keleti pályaudvarra közlekedő IC 933 sz. vonat mozdonya áramszedő törést szenvedett Enese és Ikrény között. A balesetben a felsővezeték …
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy még február folyamán elindul a Kormányinfó plusz, ahol bárki kérdezhet majd a legfontosabb kormányzati döntésekről és az embereket …
Több éves előkészítő munkálatokat követően 1975 februárjában hirdették ki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975 (II.5.) KPM-BM együttes rendeletet, mely 1976. január 1-én lépett hatályba. …
Megérkezett a hidegfront, vele együtt a szélvihar is. – számol be az idokep.hu. Északnyugaton a legerősebb széllökések meghaladják a 80 km/h-t, de például Sopronban 114 km/h-s, Bakonyszombathelyen 100 km/h-s …
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Győr-Moson-Sopron Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Háza, valamint a Győr-Moson-Soron Megyei Önkormányzat közös felhívást jelentetett meg 2019. év Győr-Moson-Sopron „Megye Önkéntese …
Pénteken éjfélkor lejártak a tavalyi autópálya-matricák, nulla órától már csak a 2020-as úthasználati jogosultságokkal lehet a díjköteles utakon közlekedni, ellenkező esetben pótdíjat kell az autósnak …
A napokban postázta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. égisze alatt a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. az érintett partnereinek az …
A hétvégén nagyszabású, országos kiterjesztésű, rendőrségi közúti ellenőrzésekre lehet számítani Ausztriában, amely érinti Burgenland területén a felső- illetve az alsóbbrendű úthálózatokat is. Információink szerint elsősorban …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS