Az elmúlt hétvégén Budapesten tartott csapatépítő programot a Fidelitas Győr-Moson-Sopron megyei szervezete Péli Nikoletta, nyugat-dunántúli regionális igazgató főszervezésével. A sport, a kultúra és a szórakozás …
A Google Arts & Culture oldalán keresztül mostantól bárki ingyen, a karosszékben ülve nézhet körül az Osztrák Nemzeti Könyvtár dísztermében. A kupolában található freskót pedig …
Június elseje óta a bécsiek nem csak pénzadományokkal, élelmiszerrel vagy önkénteskedéssel segíthetnek, hanem használt laptopokkal és tabletekkel is. A Net(t)books projektnek már a neve is …
Most új oldaláról ismerhetik meg az osztrák fővárost azok, akik részt vesznek a Shades Tours különleges idegenvezetésén, itt ugyanis Bécsben elő hajléktalanok mutatják be a …
Asha, az idén 3 éves kiselefánt vezeti az Állatkerti Alapítvány Örökbefogadási Toplistáját a 2016. első féléves adatok alapján. Második Sisi, a kölyök zsiráf, a tavaly …
A Telekom VOLT Fesztivál nyitó napján több tízezer néző előtt celebrált, mintegy két és fél órás, a hazai könnyűzene sztárjait felvonlatató show keretében kiosztották a …
Mivel Bécsben számos strand található a természetes vizeknél, így a Duna mentén is, az osztrák főváros részletes online előrejelzéssel segíti a fürdőzőket. A város honlapján …
Több mint hárommillió látogatót vonz Európa legnagyobb ingyenes szabadtéri fesztiválja, a bécsi Duna-sziget Fesztivál, amelyet idén 2016. június 24. és 26. között tartanak. Három nap, …
A londoni Madame Tussauds egyik sztárja, E.T. vendégeskedik augusztus közepéig Bécsben. A bájos földönkívülit a híres biciklis jelenetben ábrázolják, és aki akarja, meg is mentheti. …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.