Egy nap alatt 194-en fertőződtek meg koronavírussal Ausztriában; április közepe óta nem volt ilyen magas ez a szám az osztrák egészségügyi minisztérium szerdai jelentése szerint. …
A 7. és 15. kerületet összekötő kereszteződés a helyszíne annak az új bécsi kezdeményezésnek, aminek keretében többek között egy nagy zöldterület, egy úszómedence és egy …
Súlyos, halálos kimenetelű – vasúti – közlekedési baleset történt Hornstein ( Szarvkő ) és Steinbrunn ( Büdöskút ) között. A balesetben a GYSEV/Raaberbahn egyik Ebenfurt felé …
Holtan találtak egy 22 éves férfit hétfő reggel Fertőmeggyesen ( Mörbisch am See ) a település szennyvíztisztító telepének szomszédságában. Az osztrák rendőrség közleménye szerint a …
Mindössze öt nappal az új tanév megkezdése után pénteken bezártak két iskolát a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban, amely az első olyan régió amelyben hathetes nyári szünet után …
Megtartotta közgyűlését az osztrák Bundesligában szereplő SV Mattersburg labdarúgócsapatának vezetősége, ahol az a döntés született, hogy miután őket is jelentősen érintette a Commerzialbank botránya így kénytelenek …
Az osztrák egészségügyi minisztérium a koronavírus-járványhoz kapcsolódó kötelező karantén lerövidítéséről döntött. Egészen mostanáig Ausztriában 14 napos szabály volt érvényben, amennyiben az illető koronavírus fertőzötté vált, de nem súlyosan …
Egyelőre nyitott kérdés a bécsi sikertörténet folytatása, azaz hogyan is működik tovább az évente 1,1 milliós utazási forgalmat bonyolító bérbicikli rendszer. Osztrák sajtóinformációk szerint a …
A koronavírus-fertőzés miatt zöldből sárga besorolású lett Spanyolország – az erről szóló országos tisztifőorvosi határozat a Hivatalos Értesítő szerdai számában jelent meg. A határozat péntektől hatályos. …
Már csak egy hónap van vissza az iskola kezdésből Ausztriában is, az illetékes minisztérium pedig jelen pillanatban is azon dolgozik, hogy ősszel rendes oktatási formában …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.