Milán a kilencedik születésnapján került karanténba Sopronban, az őt ellenőrző rendőrök apró ajándékkal próbálták felvidítani a kisfiút. A Soproni Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának munkatársai …
Az egyenruhások 2020. december 3-án 0 óra 10 perckor a soproni vasútállomáson, a Győr–Sopron között közlekedő vonaton a kalauz felkérésére igazoltattak két külföldit. Az ellenőrzött …
Két gépkocsi ütközött össze december 3-án, csütörtök reggel Sopronban, a Harkai út és az Egeredi út kereszteződésében. A balesethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, …
A Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2020. december 2-án összesen hét, magukat szír állampolgárnak való férfival szemben intézkedett a 85-ös számú főút 69-es kilométerénél Nagycenk térségében. Előbb …
Összeütközött két személyautó szombat késő délután a 84-es főút Nagycenk és Kópháza közötti szakaszán, Nagycenk közelében. A balesethez a soproni hivatásos és a nagycenki önkéntes …
A Soproni Rendőrkapitányság bejelentés alapján indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók több hónapon át tartó munkája eredményeként beazonosították …
Árokba csapódott, majd visszatért az úttestre egy személyautó a Zsira és Sopronhorpács közötti 8627-es úton november 27-én pénteken a kora reggeli órákban.. Az esethez a …
A police.hu portálon megjelent közlemény szerint lakossági bejelentés alapján ellenőriztek egy külföldit a rendőrök a soproni Baross úton 2020. november 25-én szerda 21 óra 12 …
A 42 éves boszniai-hercegovinai állampolgár idén augusztusban egy vele szemben történt rendőri intézkedés közben elsodort autójával egy soproni járőrt. Állampolgári jelzés érkezett a rendőrségre 2020. …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az egyenruhások az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint tíz anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.