Két embercsempész, három migráns a sopronkövesdi elfogáson
Az egyenruhások 2021. július 8-án 2 óra 47 perckor Sopronkövesd külterületén állítottak meg egy francia honosságú gépkocsit. A járműben a 38 éves francia sofőr, valamint …
Az egyenruhások 2021. július 8-án 2 óra 47 perckor Sopronkövesd külterületén állítottak meg egy francia honosságú gépkocsit. A járműben a 38 éves francia sofőr, valamint …
Összehangolt akció keretében egy cseh embercsempésszel és kilenc szír migráns került elő egy szlovák rendszámú autóból. A Soproni Rendőrkapitányság járőrei négy megyés akció keretében – …
A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi és egy 45 éves nő ellen, akik a soproni kórházban rátámadtak két ápolóra A Soproni …
A rendőrségre 2021. június 19-én 5 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Sopronban családi veszekedést követően egy nő bántalmazta volt párját. A helyszínen a …
Egy földszinti lakásban szólalt meg a mérgező gáz jelenlétére figyelmeztető szén-monoxid-érzékelő Sopronban, egy Ív utcai, három szintes társasházban. A város hivatásos tűzoltói a második emelet …
Néhány nap múlva megszólal az utolsó csengő, elkezdődik a diákok által annyira várt vakáció. A hosszú hónapok óta tartó bezártság után – letudva az év …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye három ukrán férfiról szól, akik embercsempészet céljából jöttek Magyarországra. A vádlottakra szabadságvesztés és az országból való kitiltás várhat a vádhatóság …
Elgázolt egy embert egy vonat Sopron külterületén, a Nyugati-major közelében június 12-én a délutáni órákban az ebenfurthi vasútvonalon. A Katasztrófavédelem közleménye szerint műszaki mentés céljából …
A Sopronkőhidai Fegyház, és Börtön hivatásos állományú tagja tett feljelentést a rendőrségen, mivel ismeretlen elkövető, 2020. február 28-án 16 óra és 2020. február 29-én 15 …
Burgenlandban 25 fő illegálisan beutazott személyt fogtak el kedden, amely akció az osztrák és a magyar rendőrség együttműködésének eredménye volt. Az elfogások Oberpullendorf ( Felsőpulya …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS