Mozgalmas volt a mentőszolgálat illetve a katasztrófavédelem bajtárainak az 2021-es év utolsó napja, hiszen országos több mint 180 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt …
Két ember meghalt egy soproni tűzben, amely egy elhagyatott raktárban keletkezett péntek hajnalban. – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Mukics Dániel közleményében …
Vonattal ütközött egy kisteherautó Bágyogszovátnál a vasúti átjáróban 2021. december 31-én délelőtt. Emiatt a közúti és a vasúti forgalom is szünetel az érintett a 8511-es útnál …
Idén engedélyezett a Szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítása és felhasználása – közölte a rendőrség hétfőn Facebook-oldalán. Tavaly a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a Szilveszterkor is …
A rendőrök 2021. december 24-én 12 óra 20 perckor lakossági bejelentés alapján akartak ellenőrizni egy belga rendszámú furgont Kópháza külterületén, az államhatár közelében. A járművezető …
Egy 47 éves soproni férfi közlekedett személygépkocsijával Sopronban, a Lehár Ferenc utcában 2021. december 20-án 16 óra 45 perckor. A Híd utcára történő bekanyarodása közben …
Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy – meg nem nevezett – ökölvívó sportoló ellen, aki 2020 elején öt embert bántalmazott egy soproni szórakozóhelyen …
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya (a továbbiakban: KR NNI NBEFO) 2021 évben szoros műveleti együttműködésben dolgozott amerikai és német partnerszervekkel …
Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. december 17-én, miszerint az M85-ös autóút 63. kilométerszelvényében, Fertőszentmiklós térségében egy feltehetőleg illegális migránsokat szállító autó vesztegel. A helyszínre …
2021. december 17-én a kismartoni városi rendőrparancsnokság az összes járási rendőrparancsnoksággal és a burgenlandi regionális közlekedési osztállyal közösen egy kiemelt közúti ellenőrzési akciót hajt végre …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.