A rendőrség halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. december 13-án …
A Soproni Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 21 éves harkai lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a gyanúsított …
Információink szerint szombat kora délelőtt az áruház szervertermében füstjelző jelzett, beindult a helyi tűzjelző és tűzoltó berendezés. Ezt követően vonultak a helyszínre a katasztrófavédelem munkatársai. …
Bizony, itt a december és ebben a hónapban is leadhatja bárki „önkéntes” adományait a soproni utak mentén szolgálatot teljesítő rendőröknek, abban az esetben ha túllépi …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott egy 55 éves harkai lakos ellen, aki az utcán baltával támadt rá egy férfira. A nyomozás adatai …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is várja a határvadász-képzésre jelentkezőket, a héten Győrött és Mosonmagyaróváron is toboroztak a zsaruk, interaktív előadáson mutatták be a határvadász hivatást …
A rendelkezésre álló adatok alapján a soproni nyomozók 2016. november 17-én a délelőtti órákban elfogták K. Viktor 32 éves helyi lakost, aki a gyanú szerint …
Egy 80 éves soproni asszony szomszédja tett bejelentést a rendőrségre 2016. november 14-én 23 óra körüli időben arról, hogy az idős néni valószínűleg rosszul lehet, …
A soproni rendőrök 2016. november 12-én éjjel és november 13-án a hajnali órákban a gépjárművek őszi-téli átállítására, valamint az ittas vezetők szűrésére vonatkozó ellenőrzést tartottak …
A Soproni Rendőrkapitányság folytat nyomozást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. Az ismeretlen személyek 2016. szeptember 21-én 12:40-kor egy soproni üzletből elloptak egy inget …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.