Sopron az ékszerdoboz! Neked mit jelent?
Mivel a koronavírus járvány okozta gazdasági válság kapcsán a belföldi turizmus élénkülésében bíznak, így érdemes Sopront és a Fertő tájt is felfedeznünk! Ha pedig soproni …
Mivel a koronavírus járvány okozta gazdasági válság kapcsán a belföldi turizmus élénkülésében bíznak, így érdemes Sopront és a Fertő tájt is felfedeznünk! Ha pedig soproni …
A MOK Háziorvosi Csoportjának közösségi oldalán jelent meg az a felhívás, ami arra irányul, hogy a sajtóban számos téves információ jelent meg a háziorvosi rendelésekkel …
2020. június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. …
Sopronhorpács Község Önkormányzata az Európai Unió támogatásával megvalósuló Széchenyi 2020 Program keretében „Bölcsődei férőhelyek, kialakítása, bővítése” című pályázati felhívásra benyújtott „Bölcsőde kialakítása Sopronhorpácson” című pályázata …
Jó hír a közlekedőknek, hogy az új M85 gyorsforgalmi út kivitelezője a DS Konzorcium átszervezte a Sopron Kelet csomópont építését annak érdekében, hogy meggyorsítsa a …
Az ismert okok miatt nem éppen hagyományosra sikerült a 2019/20-as tanév, hiszen a járványveszély miatt a digitális oktatás vette át a főszerepet hazánk tanintézményeiben is …
A fogyasztói árak 2020 májusában átlagosan 2,2% -kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az elmúlt évben jelentős áremelkedést mértek az élelmiszerek, valamint az alkoholtartalmú italok …
Futótűzként terjed a hír a közösségi portálon, miszerint Sopronban a Jereván lakótelepen található Ibolya tó környékén a fűbe ismeretlenek patkányméreggel tűzdelt apró falatokat helyeztek el, …
Sopron és Pécs kapcsolata rendkívül szerteágazó, kétségtelenül sokak mozognak ezen a dunántúli tengelyen. A felsőoktatási lehetőségek széleskörűek, de nem csak diákok, hallgatók utaznak napról-napra, hétről-hétre …
Ha június nyolcadikán, Medárd napján esik, akkor utána negyven napig esni fog az eső- tartja a népi mondás, az időjárás előrejelzés alapján pedig hidegfront várható …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS