Érdekes felvetéssel keresték meg szerkesztőségünket, hiszen a hírek arról szóltak, hogy egy az útról jól látható szakaszokon drótfonatos kerítést telepítettek az államhatár vonalában a soproni …
Elkészült, és megkapták a köznevelési intézmények a következő tanévre vonatkozó járványügyi protokollt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden. A közlemény szerint a minisztérium …
Nem támogatja az UNESCO-beadványt a burgenlandi világörökségi egyesület – írja az ORF Burgenland. A világörökségi területért felelős osztrák szervezetben Burgenland tartomány mellett a tó körüli …
Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon – közölték az áruházlánc pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. Bernhard …
Nem maradunk könnyűzenei koncertek nélkül sem, hiszen köszönhetően a kormány hathatós közreműködésének az úgynevezett „raktárkoncertek” elnevezés alatt több hazai előadó is a nagyérdemű elé léphet. …
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma …
A megkérdezettek többsége szerint lesz koronavírus elleni védőoltás legkorábban egy év múlva, amit a lakosság 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának – derült ki az Innovatív …
A jelentések szerint Magyarországon is újra növekedésnek indult a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, amit alátámasztanak a kormányzati koronavírus-járvány oldalon közzétett adatok is. Vasárnap 43 új esetet …
Továbbra is gőzerővel halad a munka az M85 autóút Csorna – Sopron közötti szakaszán. Ennek eredményeképp ismét egy új csomópontot vehetnek birtokba az autósok. – …
A kormány 700 millió forintos alapot hozott létre, hogy a fesztiválszektor újraindulhasson, és 2021-ben is legyenek fesztiválok – mondta Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.