A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született döntés. Az összesen 32 …
Megjelent a Magyar Közlönyben a határlezárással kapcsolatos rendeletek hivatalos tájékoztatója, amely igyekszik rendezni a Sopron környékén élő ingázók helyzetét is. A hivatalos verzió dióhéjban az, …
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a …
Díjeső hullt a Soproni Petőfi Színház művészeire a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának szombat esti zárásán. . A Római karneválban nyújtott teljesítményéért Farkas Ibolya a zsűri Színészi …
A köznyelvben egyszerűen csak „Határstop” néven futó új határvédelmi rendelkezések pénteki bejelentése után – amely szerint szeptember 1-től minden ország piros és csak hazánk zöld …
Szeptember első hetében két alkalommal is csendes, békés demonstrációt szerveznek helyi civilek Sopronban, akik az országos- és a helyi problémákat igyekeznek górcső alá venni annak …
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út Nagylózs – Sopron-kelet csomópont szakaszának kivitelezője, a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy a Sopron-kelet csomóponton …
Az utóbbi években jelentősen emelkedett a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken történt gyalogos elütések száma. Míg 2014-ben 207, addig 2019-ben már 271 ilyen balesetet regisztrált a Magyar …
Hatodik hete nő az aktív fertőzöttek száma Magyarországon – hívja fel a figyelmet szerdai közleményében a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon kiemelik: a járvány nem …
Csaknem ezer, 1850 előtt nyomtatott térképet tett digitálisan szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Földabrosz néven induló digitális tartalomszolgáltatása. A https://foldabrosz.oszk.hu holnapon elérhető, folyamatosan …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.